2022 - Nagylevelű hárs (Tylia plathyphylos)

Az alábbi tanulmány az Erdészeti Lapok 2022. évi novemberi lapszámában jelent meg, amely az Erdészeti Lapok digitális archívumában érhető el.

Dr. Tuba Katalin egyetemi docens¹

¹SoE EMK Erdő- és Természeti Erőforrás-Gazdálkodási Intézet

A nagylevelű hárs kórtani szempontból egyelőre nem tartozik a nagyon problémás fafajok közé. Vírusos vagy baktériumos betegséget nem is érdemes vele kapcsolatban megemlíteni. Gombás betegségei közül gyors leromlását a fitoftóra fajok és a polifág jellegű verticilliumok okozhatják. Hűvösebb, csapadékosabb időjárási körülmények között a nagylevelű hársakat fertőző több betegség is súlyosabb tüneteket okoz, mint szárazabb időszakban.

A nagylevelű hárs kórokozói lényegesen nem térnek el a többi közeli rokon hársfajon, elsősorban a kislevelű hárson előforduló kórokozóktól. A hársfajok között csak kisebb érzékenységbeli különbségeket lehet felfedezni, ám a városi, illetve az erdőterületeken élő nagylevelű hársakon a kórokozó fajok száma, valamint ezek aránya már jelentős különbséget mutat. Ennek részben az abiotikus tényezőkből (városi hőmérséklet, csapadék; talajviszonyok), az ápolásból, valamint a városi lét monokultúrás jellegéből adódó okai vannak.

Abiotikus kárformák

Közterületeken, különösen sorfáknál, a nyár folyamán rendszeresen számolnunk kell a nagylevelű hársak levelének perzselődésével. Itt gyakran nem csak a levélszél, hanem a teljes levélfelület károsodik. Ennek oka az úttükörről visszaverődő hő, amihez a kipufogógázok további negatív hatása kapcsolódik. Napjainkban a fák lombjának állapotát tovább rontja a fokozott UV sugárzás, illetve a korábbi téli síkosságmentesítő sózások talajban lévő maradványai. Külterületeken ezen túl a szélsőséges aszály is megtizedelheti állományait, korai levélhullást, és egyes fák akár teljes pusztulást okozva.

A leveleket, levélnyeleket, hajtásokat megbetegítő kórokozók

A hársakat kisebb-nagyobb mértékben, több gombabetegség is gyötri. A leveleiken a tünetek alapján is jól elkülöníthető három legfontosabb gombabetegség a hárs mikoszferellás, valamint az aszteromellás levélfoltossága, továbbá az apiognomóniás betegsége. Mindhárom faj elsősorban a fiatalabb egyedeket veszélyeztetik azáltal, hogy korai levélhullást okoznak, legyengítik a fákat és rontják telelési esélyeiket.

Ettől a három fajtól eltekintve a nagylevelű hárs levelén csak kisebb jelentőségű, sporadikusan elforduló kórokozó fajok élnek (pl. Ascochyta tiliae, Phyllosticta tiliae).

Kezdjük talán a leveleken leggyakorabban megfigyelhető fajjal! A hárs mikoszferellás levélfoltosságát a pszeudotéciumos Mycosphaerella millegrana, és a hozzá kapcsolódó konídiumtartós Cercospora microsora gombafaj okozza. Gyakoriságának oka a mérsékelt nedvesség-, illetve páraigényében keresendő. További előnyt jelent számára, hogy a tavaszi fertőzések elindításánál együttesen lép fel az aszkospórás, valamint, ha nem is nagy számban, de a konídiumos alak. Ez azt jelenti, hogy már a fertőzés kezdetén nagy mennyiségű fertőző anyag áll rendelkezésre és így fokozott hatékonysággal tudja a fiatal leveleket megbetegíteni. Száraz, meleg nyarakon nagy számban lehet 2-4 mm átmérőjű, feketésbarna foltjait a nagylevelű hárs levelein, levélnyelén, murvalevelein megfigyelni. A foltok közepe idővel kivilágosodik, világosbarnává, szürkéssé válik.

Ezeken a foltokon a levél fonákán szürkés pontokként jelennek meg a gomba konídiumtartói. A foltokat halvány, sárgás gyűrű övezi. Konídiumai gyakran sterilek. A fertőzés következtében a levelek idő előtt sárgulnak, majd lehullanak. Ez a betegség a magoncoktól az idős egyedekig, minden korosztályt megfertőzhet.

Az aszteromellás levélfoltossságot a peritéciumos Asteromella tiliae okozza. A foltok kifejezetten nagyok, sötétek, a szélük rojtos jellegű. Különösen csapadékosabb időjárási körülmények között okoz gondokat. Fertőzési dinamikája miatt elsősorban szeptemberben válthat ki idő előtti levélsárgulást és levélhullást, elsősorban a korona párásabb, földre leérő, kevésbé légjárta részein. A fertőzések elindításáért az aszkospórák felelősek.

A hárs apiognomóniás betegségét szintén egy peritéciumos gomba, az Apiognomonia tiliae és annak ivartalan alakja, az acervuluszos Gloeosporium tiliae okozza. Ez a gomba a leveleket, a levélnyeleket és a hajtásokat is megbetegíti. A foltok különböző nagyságúak, maximum 2 cm átmérőjűek és gyakran gubacsok közelében indulnak.

Ha a foltok az ereken fekszenek, akkor inkább megnyúltak. A foltok közepe valamelyest kivilágosodik, de itt a perem és a középrész elválása nem olyan kifejezett, mint a mikoszferellás levélfoltosság esetén. Az ivartalan alak, az acervulusz a levelek fonákán, a foltok közepén jelenik meg, főleg csapadékosabb időjárási körülmények között. A levélnyélen és a hajtáson a foltok besüppedők, oválisak. A betegség erőteljesebb kifejlődésére csapadékos tavaszi időjárás esetén számíthatunk. A tavaszi fertőzések elindításáért az aszkospórás és a konídiumos alak együttesen felel.

A hárs levelein, a hozzá kötődő levéltetvek, illetve más szívogató fajok gyakoriságával összefüggésben, a korompenészek is rendszeresen megfigyelhetők. A korompenészek közé több, a leveleken, hajtásokon fekete bevonatot képző gombafajt sorolunk, így a Capnodium tiliae, Aureobasidium pullulans és a Cladosporium herbarum fajokat.

A korompenészek jellegzetessége, hogy közvetlen kapcsolatot nem alakítanak ki a növényekkel, hanem a levéltetvek által kiválasztott mézharmat bevonaton telepszenek meg és csak ebből táplálkoznak. Kárt annyiban okozhatnak, hogy leárnyékolják a klorofillt, így kiterjedt fellépésük esetén a növények fotoszintetikus aktivitását csökkenthetik. Az általuk okozott esztétikai kár, és az alattuk parkoló gépkocsik tulajdonosainak bosszankodása sem elhanyagolható.

Az ágakat és hajtásokat megbetegítő kórokozók

A hárs kéregfekélyét okozó Pyrenochaeta pubescens a hajtásokat, fiatal ágakat, törzseket támadja meg, ovális, barna-barnásvörös, besüppedő foltokat okozva. Ezek a foltok a későbbiekben beszürkülnek és megjelennek bennük a gomba fekete piknídiumai. Ha a beteg részek körülölelik a hajtást, a felettük levő rész elpusztul.

A patogén jellegű Lamproconium desmazieri a hársak vesszőinek és ágainak a kérgén besüppedő, sötétre színeződő foltokat okoz. A megfertőződött fiatal, központi hajtások elbarnulnak, hervadnak, majd elhalnak. A fertőzés az idősebb, beteg ágak hosszirányú töréséhez, repedéséhez vezet. A gomba ivaros alakjának tulajdonságai még pontosan nem ismertek. Az ivartalan alakja (piknídium) sztrómába ágyazva alakul ki. Egyelőre úgy tűnik, hogy a fertőzések kialakításában az ivartalan alak játszik főszerepet.

A Pyrenochaeta pubescens és a Lamproconium desmazieri súlyosabb károsítását eddig csak díszfaiskolában figyeltük meg. Azonban ezekben az esetekben a károsítás az állomány jelentős részének a pusztulásához vezetett.

A Lamproconium desmazieri fajhoz tüneteit tekintve hasonló, azonban szaprobionta faj a Hercospora tiliea. A gomba mind ivaros (peritécium), mind ivartalan (piknídium) alakja feketészöld sztrómába ágyazva alakul ki a már elhalt vesszők és ágak kérgében.

A legyengült nagylevelű hársak pusztuló vagy már elpusztult ágain gyakran megfigyelhetők az alapjában véve szaprotróf jellegű vörös szemölcsgomba (Nectria cinnabarina) narancsszínű konídiumos, illetve vörös-vörösesbarna peritéciumos sztrómái (3. ábra).

A Plectophomella concentrica a nagylevelű hárs fiatal hajtásain okozhat fekélyeket. Ez a gomba elsősorban a szileket fertőzi, de az Ulmus fajok szilfavész miatti visszaszorulásával ez a kórokozó valamelyest veszített jelentőségéből, illetve a hársakhoz jobban kötődő változatai kezdenek kialakulni.

A törzseket és a gyökéreket fertőző kórokozók

A hársak fitoftórás megbetegedésénél többnyire a Phytophthora cambivora és a Ph. citricola, fajt lehet kimutatni. Ezek a kórokozók a talajban, a felszínhez közel, micéliummal és oospórával hosszan fennmaradnak. A fertőző képleteik a talajvíz mozgásával kerülnek a gyökerekre, illetve a gyökérnyaki részre. Magyarországon fertőzésük elsősorban a nedves, pangó vizes, savanyú pH-jú talajon növekvő hársakat veszélyeztetik. Fertőzésük csak szélsőséges esetben vezet a hársak pusztulásához.

A nagylevelű hárson különösen a tömörödött, levegőtlen, nedves talajokon alakulhat ki a verticilliumos hervadás, melynek kiváltója a Verticillium alboatrum nevű gombafaj. A sérült gyökereken keresztül fertőzi meg a fákat és az edénynyalábokban terjed szét, miközben jelentős mennyiségű toxint termel. A toxinok felelősek a hervadás kiváltásáért. A fertőzés következtében, egyedi érzékenységtől függően, a fa teljes pusztulása vagy krónikus betegsége alakul ki. A csemeték és a fiatal fák érzékenyebbek a fertőzésére.

Szurdokerdőkben, bükkelegyes állományokban, ahol a termőhelyi viszonyok párásabbak, nedvesebbek és hűvösebbek, az idősebb nagylevelű hársak gyökérnyaki részén a szenes ripacsgomba (Kretschmaria deusta) fekete, kéregszerű, dudoros bevonata is megfigyelhető. A szenes ripacsgomba azon kevés aszkuszos gombák közé tartozik, melyek korhadást, ráadásul lágykorhadást okoznak.

A nagylevelű hárs az odvasodásra hajlamos fafajok közé tartozik. Miután faanyaga kevés gesztesítő anyagot tartalmaz, számos taplófaj megtelepszik rajta. Morfológiai tulajdonságai miatt gyakran képződik rajta vízzsák is, ami a korhadás kockázatát tovább növeli.

További érdekes jelenség a hársakon, hogy a kikorhadt részekben a még élő szíjács járulékos gyökereket fejleszt, melyek nem a talajban, hanem saját korhadékában haladnak. Ezek nem támasztó gyökerek, hanem a táplálékfelvételt biztosítják.

A hársak gyökerein, a gyökérnyaki részekhez kapcsoltan gyakran számíthatunk a tuskógombák (Armillaria spp.) megjelenésére. Az Armillaria fajok alkalmi parazitáknak tekinthetők, hiszen általában szaprotróf módon tenyésznek, tuskókon, elhalt faanyagon, gyökérmaradványokon, és csak a fák fokozott fogékonysága esetén válnak parazitává. Rizomorfáik a talajban növekednek, ahogy elérik a fák tövét, ráfonódnak a vastagabb gyökerekre, gyökfőre. A hifák ilyenkor hatolnak be a kéregszövetbe és a kéreg alá. A fák tőrészénél, valamint a fertőzés előrehaladtával a kéreg és a fatest között, megjelennek a gomba jellegzetes fekete, lapos rizomorfái. Az Armillaria fajok a gyökerek és a tő fehérkorhadását okozzák.

A tőkorhasztó fajok közül a többnyire nekrotróf, ritkán szaprotróf jellegű vastagkérgű tapló (Ganoderma adspersum) kifejezetten kedveli a hársakat, de a szaprotróf, ritkán nekrotróf jellegű deres tapló (G. applanatum) is gyakran előfordul rajtuk. Mindkét faj fehérkorhasztó, és többéves termőtesttel rendelkezik.

Az egyéves termőtestű, ehető, fehérkorhasztó pisztricgomba (Polyporus squamosus) leggyakrabban a fák törzsén (5. ábra), esetleg tövi részén növekszik. Elsősorban holt, de élő faanyagon is előfordul. A fehérkorhasztó, nekrotróf jellegű bükkfa-tapló (Fomes fomentarius) legyengült törzseket támad meg. Előfordulhat ágakon, esetleg a fák tövi részén, de álló és fekvő holtfán is. Hasonló életmódot folytat a hársakon a törzset fehéren korhasztó, évelő termőtestű szilfa-tapló (Rigidoporus ulmarius) is.

A hársakon jellegzetes sebparazita faj a fehérkorhasztó hasadtlemezű gomba (Schizophyllum commune). A tüskés tőkegomba (Pholiota squarrosa) az őszi időszakban elsősorban, mint szaprotróf faj a hársak korhadó rönkjein, tuskóin tenyészik. Esetenként élő fákon is megtalálható, mint sebparazita. A hársak faanyagán gyakran megtalálhatók a különböző réteggombák (Stereum spp.) is. Ezek a fajok fehérkorhasztók, szaprotrófok és egyéves termőtesttel rendelkeznek.

A nagylevelű hárson vékony kérge miatt a fehér fagyöngy (Viscum album) gyakran megtelepszik. A fehér fagyöngy különösen az erdőszéleken, világosabb élőhelyeken, magánosan álló, vagy megritkult koronájú egyedeket részesíti előnyben.

Rövid, bár idegen hangzású nevekkel élénkített összefoglalónkból is látszik, hogy napjainkban a nagylevelű hárson leggyakrabban a leveleken foltbetegséget okozó, illetve faanyagának tulajdonságai miatt korhadást okozó fajok telepszenek meg és okoznak kisebb-nagyobb növény, illetve erdővédelmi problémát.