2021 - Lisztes berkenye - Sorbus aria

Az alábbi tanulmány az Erdészeti Lapok 2021. októberi lapszámában jelent meg, amely az Erdészeti Lapok digitális archívumában érhető el.

Dr. Tuba Katalin, egyetemi docens, SoE, Erdő- és Természeti Erőforrás-Gazdálkodási Intézet

Dr. Kelemen Géza igazságügyi szakértő

A kórokozók megjelenését mindenekelőtt az időjárási körülmények, a tápnövény és a fertőző ágens hármas egysége határozza meg.

A lisztes berkenyét a baktériumok közül elsősorban az almatermésűek ervíniás betegsége (Erwinia amylovora) veszélyezteti és mondhatni, kifejezetten érzékeny rá. Ez az edénynyalábokat megtámadó betegség hosszabb-rövidebb idő alatt gyakran a fák pusztulásához vezet.

A legfontosabb tünetek a pásztorbotszerűen görbült, elbarnult hajtások, a baktériumokat tartalmazó nyálkacseppek, a fás részeken a sötétbarna, csöppnyi lila színezettel bíró, besüppedő kéregrészek.

Rendkívül gyorsan terjedő betegségről van szó, kedvező körülmények között egy nap alatt több tíz centimétert hatol előre a hajtásban. E kórokozó megjelenésének és felszaporodásának előrejelzésére több módszer is létezik, ezek egyikénél öt feltételt különítünk el: 1. kinyílt virágok, 2. 18,3 °C feletti hőfok-órák (ha azonban három egymást követő napon a hőmérséklet 18,3 °C fok alatt marad, akkor a hőösszeg-számítást újra kell kezdeni), 3. bármilyen nemű 0,25 mm feletti csapadék, 4. átlagos napi hőmérséklet 15,6 °C felett és 5. a fertőző képlet jelenléte.

Mivel a lisztes berkenye május folyamán virágzik, ebben az időszakban, ezek a körülmények gyakran együttesen fennállnak, így a fertőzés fellépésének esélye magas. Növényvédelmi történeti adalékként álljon itt, hogy 2001-ben a lisztes berkenyék faiskolai szaporítását be is tiltották Magyarországon az ervíniás fertőzésre való fogékonysága miatt. Ez a szabályozás azonban az EU-ba lépésünkkel egyidőben megváltozott.

Látványos, gyakori betegség a lisztes berkenyéken a rozsdafertőzés. A rozsdák kizárólag élő szöveteket támadnak meg, és kifejlődésükhöz is élénk anyagcseréjű, zöld részek szükségesek. Miután gazdaváltós rozsdagombáról (Gymnosporangium tremelloides) van szó a tüneteket a közönséges boróka ágain, illetve a berkenyék leveleinek fonákán lehet megfigyelni. (Makroszkópikus megjelenésében a fanyarka rozsdagombája (Gymnosporangium amelanchieris) hasonló hozzá.)

A betegség a levelek korai hullását, ezzel egyidejűleg a fák legyengülését idézi elő. A levél színén sárgás, narancssárgás, vöröses, majd barnás foltok, a fonákán koronaszerű kiemelkedések, ecidiumok alakulnak ki. A boróka idősebb ágain a sárga-narancssárga teleutocsapok fejlődnek ki.

A S. aria levelein két lisztharmat faj (Phyllactinia suffulta f. sorbi, Podosphaera aucuparia) is megtelepszik sanyargató betegséget okozva. A Phyllactinia fajok inkább a levelek fonákán, a Podosphaera fajok inkább a színén képeznek fehér, micélium bevonatot.

A lisztes berkenye levelein jellemzően a nyár végi – ősz elejei fertőzések hatalmasodnak el, ami végül is szerencsés abból a szempontból, hogy a levélhullást legfeljebb egy-két héttel hozhatják előrébb.

A levelek foltosodását okozó kórokozók közül meg kell említenünk a Diplocarpon mespilit és az Elsinoë pyrit. A diplokarponos fertőzés elsősorban nedves nyarakon okoz a leveleken számtalan apró, barna, egynemű foltot.

Erősebb fertőzések esetén a foltok a hajtásokon és a vesszőkön is megfigyelhetők. A megbetegedés korai levélhullást idézhet elő. Az Elsinoë fertőzése esetén az apró foltokat ibolyás udvar szegélyezi, maguk a foltok lilásbarnák, erősebb fertőzése ugyanúgy korai levélhulláshoz vezethet.

A terméseken, esetleg a leveleken csapadékosabb nyarakon varas foltok is megfigyelhetők, amiket a Venturia aucupariae vagy a V. tomentosae nevű gomba okoz. A tünetek a lisztes berkenye termésén hasonlóak ahhoz, mint amit az almán és körtén is megfigyelhetünk.

Súlyos esetben a termés egészét beboríthatja a varas folt, illetve a levelek idő előtt lehullhatnak. A ventúriás varasodás fertőzésének a hűvösebb, csapadékosabb időjárási körülmények kedveznek a vegetációban.

A fás részeken két gyakoribb peritéciumos gombafajt kell megemlítenünk. A szegett tekegomba (Biscogniauxia marginata) a fák beteg, meggyengült ágain, törzsén telepszik meg.

Elsősorban a rózsafélék közé tartozó fákat fertőzi. Ez az egyesével vagy kisebb csoportokban képződő, lapos, illetve csészeszerű, a szélén kissé megemelkedő, sötét, tompa fényű termőtest a kérget átörve válik láthatóvá. A faanyagot fehékorhasztva bontja.

A másik faj a Nectria ditissima, mely nem gyógyuló, egyre mélyülő sebeket okoz az ágakon és a fiatalabb törzseken. A fertőzés helyén az ágak deformálódnak. Esetenként a Nectria cinnabarina narancssárga sztrómái is megfigyelhetők a legyengült, beteg, frissen elpusztult ágakon.

A lisztes berkenyén a taplók közül gyakran megfigyelhető a vöröskorhasztó sárga gévagomba (Laetiporus sulfureus), az élő és holtfán egyaránt előforduló, fehérkorhasztó óriás bokrosgomba (Meripilus giganteus), az elhalt vagy a legyengült törzsön élő, szintén fehérkorhasztó tüskés tőkegomba (Pholiota squarrosa) és a szaprofita jellegű egy-, ritkábban kétéves termőtestű borostás egyrétű tapló (Trametes hirsuta).

Terméseit a madarak szívesen fogyasztják. Részben ezzel összefüggésben a fehér fagyöngy (Viscum album) különösen városi környezetben gyakran megtelepszik a lisztes berkenyék ágain.