2021 - Lisztes berkenye - Sorbus aria

Az alábbi tanulmány az Erdészeti Lapok 2021. decemberi lapszámában jelent meg, amely az Erdészeti Lapok digitális archívumában érhető el.

Dr. Tuba Katalin, egyetemi docens, SoE, Erdő- és Természeti Erőforrás-Gazdálkodási Intézet

A lisztes berkenye (Sorbus aria) alapjában véve erős és egészséges fafajunk, különösen, ha a termőhelyi adottságok megfelelőek számára. Ha termőhelye nem ideális, akkor inkább élettani, illetve hiánybetegségektől szenved. Olyan komoly kártevője nem ismert, ami növekedését jelentősen befolyásolná, inkább a kórokozók megjelenése okozhat súlyosabb problémát számára.

Abiotikus igényeit tekintve a lisztes berkenyéről elmondható, hogy jó a széltűrése, mely tulajdonsága rugalmas, erős ágainak és vastagabb kutikulájú leveleinek köszönhető. Utóbbi jellemzője a levelek és fiatal hajtások nemezes bevonatával párosulva szárazságtűrésében is jelentős szerephez jut. Hidegtűrése különösen jó.

A S. ariának monofág, specialista károsítója Magyarországon gyakorlatilag nincs. Ezeknek a fajoknak – a Hoplocampa ariae levéldarázsfaj a termésében; az Alebra sorbi kabóca, a Dysaphis ariae levéltetű, a Paraphytoptus anisonychus és az Anthocoptes speciosus atkafajok a levelein – az elterjedése tőlünk nyugatabbra és valamivel északabbra jellemző, így Ausztriában, Csehországban, Svájcban vagy éppen Franciaországban, esetleg Németországban.

Nálunk kisebb részben oligofág, nagyobb részben polifág kártevők találják meg rajta életfeltételeiket. Fiatal leveleit többnyire polifág lepkék hernyói (pl. gyapjaslepke, téli araszolók) fogyasztják. Lombja azonban az egészen fiatal levelek kivételével, nem igazán kedvelt táplálék az ízeltlábúak körében.

Ez kisebb részt másodlagos anyagcseretermékeiknek, nagyobb részt annak köszönhető, hogy vastag kutikulával rendelkezik, továbbá fiatal hajtásait, leveleit kezdetben mindkét oldalon nemezes bevonat fedi, ami miatt a kisebb termetű szúró-szívó szájszervvel rendelkező fajok, így az atkák, tripszek és a levéltetvek inkább kerülik. Míg a S. aria lisztes bevonatú levelein három levéltetű fajt tartanak számon Európában, addig a csupasz levelű S. aucuparián 10-11 fajt. Így a fentebb említett tulajdonságai miatt a hámozgató, vázasító és a rágó fajok nem igazán kedvelik.

Kivételek azonban mindig akadnak! Így van ez a tölgy csipkéspoloskával is. Azokban a társulásokban, ahol a lisztes berkenye előfordul, ott egy-egy tölgyfaj, általában a molyhos tölgy is fellelhető. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezekről a fákról a Corythucha arcuata (2. ábra) könnyen áttelepszik a lisztes berkenyére. A fertőzött berkenye leveleken egyidejűleg meg lehet találni a poloska tojásait, szívogató nimfáit és imágóit, június elejétől egészen a lombhullásig. A C. arcuata lisztes berkenye leveleken tapasztalt denzitása azonban nem éri el a hazai tölgyek levelén tapasztalt értékeket. Károsítása elsősorban a korona palástján elhelyezkedő leveleket érinti.

Településeken díszfaként ültetett lisztes berkenyéken károsítását még nem észleltük, annak ellenére sem, hogy a tölgy csipkéspoloska különösen kedveli a városi környezetben növekvő fákat. Ezeken a fákon azonban rendszeresen megfigyelhető a körte csipkéspoloska (Stephanitis pyri) szívogatásának nyoma, a tojások, a nimfák és maguk az imágók is. A két csipkéspoloska faj károsításuk alapján nem különíthető el.

A leveleiken aknát készítő fajok között több oligofág moly, kisebb számban pedig zsákhordómolyok fordulnak elő. Akik nyomon követik az Év fája rovatot, azok nem lepődnek meg azon, hogy a lisztes berkenyén is találhatunk Phyllonorycter (Ph. corylifoliella, Ph. mespilella, Ph. sorbi, Ph. deschkai) és Stigmella (S. hybnerella, S. incognitella, S. magdalenae, S. mespilicola) (3. ábra) fajok által okozott aknákat. Előbbiek foltaknát készítenek a levél fonákán, utóbbiak kígyóaknát a levél színén. Érdekes, hogy e két nemzetség lisztes berkenyét is károsító fajainak egy része a tölgyeken, a másik része az almatermésűeken is készít aknákat.

Ezen túl a lepkék közül a Bucculatrix beshsteinella, a Lyonetia clerkella és a Parornix scoticella, bogarak közül a Trachys minutus táplálkozik aknában a S. aria levelein.

A zsákhordó molyok közül több is előfordul a lisztes berkenyék levelein, így például a gyümölcsfalevél-zsákosmoly (Coleophora hemerobiella) (5. ábra). E faj életciklusa és életmódja meglehetősen szokatlan. Kétéves fejlődésű, teleléshez a fiatal hernyók U alakú, az idősebbek pedig hajlított, kampó alakú zsákot készítenek maguknak. A lepkék júliusban, éjszaka rajzanak. A hernyók fiatal korukban foltaknát rágnak a tápnövény levelébe majd az epidermiszből elkészítik zsákjukat, és ebben telelnek át. A vegetációs időszakban a zsák anyagát fogyasztják. A másodéves hernyók gyakran apró lyukakat rágnak a gyümölcsbe, ami ezért torzul, rendellenesen fejlődik.

A lisztes berkenyék termésében nálunk levéldarazsak (Hoplocampa spp.) és ritkábban molyok károsítanak.

Rovarok tekintetében a lisztes berkenye hajtásait, fás részeit már több rovarfaj választja táplálkozási és élőhelyéül, mint a leveleket. A pajzstetvek közül az egy nemzedékes, igen polifág közönséges kagylós pajzstetű (Lepidosaphes ulmi) előfordulása jellemző itt. A fák törzsén és ágain nagyobb kolóniákat alkot, és károsítása következtében a vékonyabb ágak elhalhatnak. Tojás alakban telelnek az elhalt anyatetű pajzsa alatt. A lárvák kelése a lisztes berkenye virágzásával egy időben, illetve azt követően kezdődik május második felében. A fiatal nőstények megjelenése augusztusra tehető.

A tavasszal fonnyadva lekonyuló, majd elszáradó hajtások rovartani szempontból a hajtáshervasztó darázs (Janus compressus) peterakására utalhatnak. A hervadást a hajtáson csavarvonal mentén elhelyezkedő szúrásnyomok, illetve a hajtásban magányosan fejlődő darázslárva okozza. Augusztusban a lárva a járat alsó végében készíti el bábkamráját és ebben telel. Az imágók májusban, napos időben rajzanak.

Mintafáink átvizsgálása során nagy rendszerességgel díszbogarak kibújási nyílását is megtaláltuk a lisztes berkenyéken. Ezek a kibújási nyílások nagy valószínűséggel ezeken a területeken a berkenyékhez szorosan kötödő Agrilus mendax vagy az erősen polifág A. roscidus jelenlétére utalnak

Fájában viszonylag sok szúfaj képes kifejlődni, így a faanyag minőségét lerontó varratos bükkszú (Xyloterus domesticus) és a kétalakú púposszú (Xyleborus dispar). Az elszáradt törzsben vagy az élő fa elszáradt ágaiban előfordul a nagy gyümölcsfa szú (Scolytus mali) és a kis gyümölcsfa szú (Scolytus rugulosus) is.

A fiatal fák gyökereit természetes élőhelyeken, faiskolákban, csemetekertekben, esetleg a díszváltozatokat városokban is gyakran megrágják a gyalogormányosok lárvai (pl. Otiorhynchus crataegi, O. sulcatus). Az érintett növények gyengén fejlődnek, szélsőséges esetben el is pusztulnak. Humuszban gazdagabb élőhelyeken a károsításuk nagyobb mértékű megjelenésére számíthatunk. A berkenye esetében az imágók levélrágása jelentéktelen.

A méhek szívesen látogatják virágaikat. Terméseiket a madarak kedvelik. Lombozatuk elég sűrű, így fészkeiket is szívesen rakják a lisztes berkenye koronájába. A csemeték és a fiatal fák leveleit az őzek fogyasztják.

Összefoglalva a terepi tapasztalatainkat és az irodalmi adatokat megállapítható, hogy a berkenyéken táplálkozó polifág ízeltlábúak köre nagyrészt a tölgyeken megszokottakkal, az oligofág fajok pedig az almán károsító fajokkal mutatnak nagyobb hasonlóságot, illetve egyezést. Talán kijelenthetjük, hogy károsító körét a habitát és a rokonsági viszonyai hasonló eréllyel befolyásolják.