2018 - Virágos kőris
Az alábbi tanulmány az Erdészeti Lapok 2018. szeptemberi lapszámában jelent meg, mely a szövegkapcsolóra kattintva tölthető le pdf. formátumban.
Dr. Frank Norbert, tanszékvezető egyetemi docens, SOE EMK EMEVI
A virágos kőris erdőművelési tulajdonságai
A virágos kőris a száraz, szélsőségesen száraz domb-, illetve hegyvidéki termőhelyek fafaja. A mészkő- és dolomitkopárokon őshonosan előforduló cserjékkel együtt hozzájárul ezen termőhelyek természetes szukcessziójához. A csekély ökonómiai jelentőséggel rendelkező virágos kőris a termőhellyel szembeni viszonylagos igénytelensége és az attraktív virágai miatt kedvelt parkfa is.
Már fiatalon, akár 5 éves kortól virágzik. Virágai, mely rovarbeporzásúak, lombfakadás után, általában május első felében nyílnak. A vörösbarna színű lependék termése július végén, augusztus elején érik. Ezermagtömege: 60–70 g; csírázása epigei, azaz a sziklevél alatti szár nyúlik meg, és a sziklevelek a talaj felszíne fölé emelkednek. A magvak csíraképessége alacsony, mintegy 50%.
Növekedése az első néhány évben lassú, azonban a harmadik-negyedik életévétől kezdődően intenzív magassági növekedést mutat, amely általában 15–20 éves korig tart. Ezen időpont után már csak a koronáját fejleszti. Kedvező termőhelyi viszonyok esetén hajtásnövekedése elérheti évente az 1 métert is. A hazai szakirodalom szerint 30 éves korban mintegy 8 m magasságot és 30 cm mellmagassági átmérőt ér el. Visszaszerző- és sarjadzóképessége jó, tősarjai erőteljes növekedésűek.
Gyökérzete egyrészt erős oldalgyökerekből, másrészt kevésbé mélyre hatoló főgyökér jellegű gyökerekből áll. (A fiatal korban fejlődő főgyökérzet idősebb korban már alig felismerhető.) A talaj felső részének átmelegedése következtében a talajfelszín közelében futó, gazdagon elágazó gyökérrendszert fejleszt.
Fiatalon félárnyéktűrő, később azonban fényigényessé válik. Pionír jellegű fafaj, bár versenyképessége gyenge, ezért az üde, mély termőrétegű termőhelyeken versenytársaival szemben alulmarad.
Magját fáról gyűjtik; az őszi gyűjtés esetén magját január végéig szárazon, ezután nyirkosan kell tárolni a tavaszi magvetésig, vagy a száraz tárolás után, a vetésig nedves-nyirkos homokban, rétegelve.
A kőrisek magja szárazon, zsákban tárolva 1–2 évig, 7–10% nedvességtartalomig szikkasztva, légmentesen lezárt edényben 5 °C hőmérsékleten tárolva 4–7 évig őrzi meg csírázóképességét (Schmidt-Tóth, 1996).
Növőtérszükéglete: 19–25 cm2. Az őszi vetéseket általában 5–6 cm-re, míg a tavasziakat 3–4 cm mélyre kell vetni; kétéves korára eléri a kiültethető csemeteméretet. Egyik legkedveltebb fajtája a ’Mecsek’, mely gömbkoronájával, kiváló várostűrésével a településfásítások egyik kedvelt fás szárú növénye.
Az egykori kopár területeken végzett fenyvesítések (kopárfásítás) az utóbbi évtizedekben jelentős mértékben átalakultak, illetve a fenyőállományok pusztulásnak indultak, elpusztultak. Helyüket többek között a csertölgy, molyhos tölgy, különböző cserjék, valamint a virágos kőris veszi, vette át.
A kopárfásítások kezdetén a fenyvesítés részben azt a célt is szolgálta, hogy a fenyő mint „előerdő” megfelelő termőhelyet, talajt biztosítson a majdani lombos állománynak. A klímaváltozás és az ennek következtében kialakuló, helyenként jelentős kiterjedésű fenyőpusztulás az e termőhelyre alkalmas lombos fafajokkal történő mesterséges felújítást, illetve a természetesen megjelenő újulat „mindenáron” való megtartásának szükségességét kívánja meg.
A virágos kőris számos fajtáját épp a faj széles termőhelyi spektruma, valamint a törzsalakja (viszonylag kis korona, alacsony termet, díszítőérték) alkalmassá teszi a városi környezetben való alkalmazására.