2021 - Lisztes berkenye - Sorbus aria

Az alábbi tanulmány az Erdészeti Lapok 2021. márciusi lapszámában jelent meg, amely az Erdészeti Lapok digitális archívumában érhető el.

Prof. dr. Király Gergely, egyetemi tanár, SOE EMK ETEGI

Dr. Németh Csaba, intézeti mérnök, ÖBI Erdőökológiai kutatócsoport

A Sorbus nemzetségnév antik római eredetű (a barkócaberkenye és kerti berkenye megjelölésére alkalmazták). Érdemes megjegyezni, hogy a nemzetségnek létezik olyan modern feldolgozása is, ami ezt a változatos csoportot csak Európában tíz kisebb nemzetségre bontja szét (ebben az értelmezésben az Aria edulis név alkalmazható a Sorbus aria s.str. fajra) – de e dolgozatban maradunk a hagyományos nevezéktani felfogás mellett.

A berkenye nemzetség rendkívül alakgazdag, az elfogadott fajok száma 300 körüli. A fajok döntő többsége az északi mérsékelt övben él, főként (kb. 200 faj) Európában, ezenkívül számos faj endemikus Ázsia belső részeinek hegyvidékein, illetve néhány Észak-Amerikában. A nemzetségre jellemző a hibridizáció és az ehhez kapcsolódó gyors fajképződés, ennek köszönhetően a jelenleg is zajló mikroevolúció egyik gyakori vizsgálati terepe.

Az európai taxonok közül 5 széles elterjedésű, „normál” szexuális szaporodású diploid faj, melyeknek léteznek első generációs diploid hibridjei, illetve e fajokra vezethető vissza a közel 200, hibrid eredetű állandósult, főleg triploid és tetraploid, ritkán pentaploid apomiktikus kisfaj (mikrospecies) is.

A nemzetség egyik diverzitási centruma a Kárpát-medence, ezen belül is a Magyar-középhegység, ahol e pillanatban mintegy 60 faj előfordulása ismert. Magyar vonatkozású tudománytörténeti érdekesség, hogy több neves botanikusunk behatóan foglalkozott e csoporttal (pl. Borbás Vince, Boros Ádám, Jávorka Sándor), közülük is kiemelkedik Kárpáti Zoltán, aki a nemzetség egyik nemzetközi hírű monográfusa volt.

A Sorbus aria binomiális nevezéktannak megfelelő első érvényes közlése a Crataegus aria (Linnaeus 1753, Species Plantarum), amihez a későbbiekben szinonimák sokasága társult a különböző taxonómiai felfogásokban (pl. Aria nivea, Malus aria, Pyrus aria), a Sorbus nemzetségbe Crantz helyezte el.

Az „aria” név Theophrasztosz ókori görög természettudóstól származik (talán egy tölgy fajra alkalmazta), amit aztán a 17. századtól (elsőként talán Bauhin) rendeltek a lisztes berkenyéhez. Szépen csengő magyar társneve a süvöltény.

A lisztes berkenyét taxonómiai értelemben többféleképpen kezelhetjük. A szűken értelmezett diploid taxon (S. aria s. str.) hazánkban ritka. A tágabban értelmezett lisztes berkenye csoport (S. aria s.l., vagy más értelmezésben az Aria alnemzetség) már jóval szélesebb elterjedésű, magában foglalva további közel tucatnyi tri- és tetraploid, apomiktikus kisfajt.

Ezen túl a szakirodalomban előkerül a gyakorlatias megközelítésű „lisztesfonákú berkenyék” entitás neve, amibe már a lisztes berkenye csoport fajainak a barkócaberkenyével (S. torminalis) képzett hibrid eredetű, karéjosabb levelű apomiktikus taxonjai is beletartoznak, e csoport, illetve fajaik ismertetésétől itt eltekintünk.

Alaktana

A lisztes berkenye fajcsoport valamennyi tagja lassan növő, viszonylag hosszú (akár 200 évet is meghaladó) élettartamú, kisebb méretű, erősen ágas törzsű fa, sziklás élőhelyeken néha csak nagyobb cserje.

A kifejlett egyedek (termőhelytől függően) nálunk rendszerint 5–15 m magasak, Nyugat-Európában (illetve parkokban) azonban 20 m-es magasságot is elérhetnek. A törzs és a vastagabb ágak kérge sima, sötétszürke, csak idős korban repedezik. Gyökérrendszere mélyre hatoló szívgyökérzet. A vesszők közepes vastagságúak, vörösbarna kérgűek, kezdetben fehéren vagy szürkén molyhosak, később lekopaszodók. A rügyek tojásdadok, hegyesedők, zöldek (de a napsütötte oldalukon sárgás-vöröses színűek is lehetnek), fényes, ragadós felszínűek.

A levelek szórt állásúak, egyszerűek, tagolatlanok, szabálytalanul fűrészesek vagy gyengén karéjosak, általában hosszúkásak vagy elliptikusak (de a kerekdedtől a lándzsásig változhatnak), ék- vagy lekerekített vállúak, a S. aria s. str. esetében 10–15, a kisfajoknál 7–11 oldalérpárúak. A levélnyél 1,5–3, a lemez 5–15 cm hosszú; kezdetben a levél mindkét oldala nemezes, színe később lekopaszodó, fonáka maradandóan fehér vagy világosszürke nemezű. A fajok megkülönböztetésében kiemelt szerepe van a virágzó vagy termő rövidhajtásokon fejlődő leveleknek, biztos határozásra csak ezek alkalmasak.

Lombozatuk sötétzöld, majd az őszi lombszíneződéssel sárgára színeződő. Lombfakadás után, májusban és június elején nyílnak, a virágok sűrű, sátorozó bugában fejlődnek. A virágok 1,5 cm átmérőjűek, a fehér-sárgásfehér szirmok jóval hosszabbak a csészénél, bibeszál 2-3, a kocsány és a vacok fehéren nemezes. Az (ál)termés 10–15 mm hosszú, világos paraszemölcsökkel borított sötétpiros lisztes húsú almácska (1–2 vörösesbarna maggal), alakja fajtól függően a gömbölydedtől a hosszúkásig változhat.

Elterjedési területe

A lisztes berkenye fajcsoport szubatlantikus-szubmediterrán elterjedésű, közép-európai súlypontú, de Európa déli részének félszigeteire hosszan benyúló areával rendelkezik, elszigetelten előfordul Dél-Skandináviában, az Atlaszban, a Kaukázusban és Kis-Ázsia hegységeiben is.

A szűken értelmezett lisztes berkenye hasonló elterjedésű, de sokkal inkább a hegyvidékekre szorítkozó taxon, amelynek areahatárai némileg bizonytalanok a nehéz határozhatóság következtében.

Számos kisfaj nagyon szűk elterjedésű, egyesek csak néhány négyzetkilométeren fordulnak elő. A kisfajok esetében ugyancsak gyakori a diszjunkt (felszakadozott) area is. A fajcsoport a Kárpát-medencében egyértelműen középhegységi jellegű, szórványosan felhatolva a szubalpin övbe (akár 1500 m-ig) is.

Előfordulása

A szűkebb értelemben vett, diploid lisztes berkenye (Sorbus aria s. str.) Magyarországon bizonyítottan csak a Kőszegi-hegységben és a Bakonyban él, egyéb korábbi középhegységi adatai megerősítésre (a morfológiai vizsgálatok mellett a ploidiaszint felülvizsgálatára) szorulnak, s többségükben bizonyosan a fajcsoport hasonló, de poliploid képviselőire vonatkoznak.

A fajcsoport (az apomiktikus kisfajok révén) a Dunántúli- és az Északi-középhegységben elterjedt (különösen a Vértesben, a Bakonyban, a Bükkben és a Tornai-karszton gyakori), elszigetelt előfordulásai ismertek Sopron térségéből (Soproni-hegység és Fertőmelléki-dombsor), továbbá a Villányi-hegységből.

Bár az előfordulások nagy többsége bizonyosan őshonos és természetes élőhelyekhez kötődik, települések környékén ismertek a kertekből-parkokból történő kivadulások is.

A kisfajok zömmel szűk elterjedésűek (közülük néhány egyetlen hegységben, vagy csak annak egyes völgyeiben fordul elő), a fajcsoport 5-6 képviselője (pl. Sorbus ulmifolia, S. vajdae) Magyarország területén bennszülött (endemikus), néhány további faj hazai előfordulása mellett az Északi-Kárpátokban, illetőleg Ausztriában és Csehországban a határokon túl is megtalálható (pl. Sorbus danubialis, S. collina).

Az állandósult kisfajok mellett, ahol a diploid lisztes és barkócaberkenye együtt fordul elő, ezek első generációs hibridje (Sorbus × decipiens) is felbukkanhat. Hazánkban a fajcsoport valamennyi képviselője védett.

Élőhelye

A lisztes berkenye fajcsoport taxonjai ökológiai igények és társulásviszonyok tekintetében mind Magyarországon, mind egyéb európai élőhelyeiken meglehetősen egyöntetűen viselkednek: általában hegyvidéki jellegű, de mindenképpen sziklás-köves (váz- és kőzethatású) talajokhoz kötődő társulásokban fordulnak elő.

Kedvelik a kiegyenlített, párás mikroklímát, amely különösen a sekély, könnyen kiszáradó termőhelyeken fontos számukra. Talajkémhatás tekintetében a szélsőségeket kerülik, s bár a fajok többsége inkább mészkedvelő, akadnak előfordulások mészmentes alapkőzeteken is.

Fényigényes fajok, általában a felnyíló állományfoltokon, tisztásokon, szegélyekben találhatóak meg, az erősebb árnyalást nem viselik el.

A fajcsoport tipikus élőhelyei a különböző szikla- és szurdokerdők, ahol gyakran pionír jelleggel, a sziklafalakon vagy sziklakibúvásokon fordulnak elő. Ezenkívül meghatározó szerephez juthatnak mész- és melegkedvelő tölgyesekben, bokorerdőkben is, míg a klímaregionális társulásokban (cseres- és gyertyános-tölgyesekben, bükkösökben) ritkábbak, s csak a nyíltabb, sziklás talajú részeken jelennek meg.

A lisztes berkenyével elegyes erdők többsége rendkívül fajgazdag, emellett termőhelyi adottságaik miatt fatermesztésre nem, vagy csak korlátozottan alkalmas társulás, melyeken belül a berkenyék kifejezetten „indikátor jellegű” fajok: kijelölik a teljes kíméletre érdemes erdőfoltokat.

Változatossága

A fajcsoport képviselői egymáshoz morfológiailag nagyon hasonlók (bár a kismértékű különbségek következetesen ismétlődők), biztos felismerésükre csak néhány specialista képes. A csekély alaktani eltérések mellett külön nehézség a növények nagyfokú fenológiai és ökológiai változatossága.

A határozásban elsősorban a rövidhajtások levelei, valamint a termések színe, mérete és alakja játszanak szerepet, az árnyéklevelek, valamint a hosszúhajtások általában nem alkalmasak az azonosításra. Fontos szerepe lehet a ploidiaszint megállapításának, illetve a legújabb molekuláris vizsgálati módszereknek. A Magyarországon megtalálható fajok listája bizonyára még bővülni fog.