2016 - A mezei szil - Ulmus minor

Az alábbi tanulmány az Erdészeti Lapok 2016 decemberi lapszámában jelent meg, mely a szövegkapcsolóra kattintva tölthető le pdf. formátumban.

Czirok István, Rozovits Ferenc, Szolnyik Csaba, NÉBIH Erdészeti Igazgatóság, Erdőtervezési és Természetvédelmi Osztály

Az eddig közölt tanulmányok az év fáját, a mezei szilt (Ulmus minor) elsősorban ökológiai, erdőnevelési szempontok vagy éppen faanyagának jellemzése alapján mutatták be. Hazánk teljes fakészletében ugyan elenyésző a mezei szilek fatérfogata, mégis az erdőállományok természetessége szempontjából igen jelentős szerepet tölt be, hiszen az egyik legértékesebb kísérő elegyfafaja erdeinknek. Jelen cikkanyagban a mezei szil előfordulását és állományadatait mutatjuk be az Országos Erdőállomány Adattár adatai alapján, hangsúlyozva elegyfafajként és hagyásfaként betöltött szerepét.

Az Országos Erdőállomány Adattárban (a továbbiakban: Adattár) erdőrészletenként az erdei fafajok nyilvántartására két módon van lehetőség. Egyrészt fafajsorban leírva – ekkor a hagyásfaként történő megjelenése kivételével a területét is ismerjük –, illetve terület adat nélkül ún. egyéb fafajként rögzítve. A mezei szil az Adattár adatai alapján hazánkban jelenleg közel 6 ezer erdőrészletben került önálló fafajsorral leírásra és további 22 ezer erdőrészletben van feljegyezve, mint az erdőállományt kísérő egyéb erdei fafaj. Ez a nyilvántartásban szereplő 520 ezer darab erdőrészlethez képest nem mondható jelentősnek. Nyilvántartott fafajterülete eléri a 2045 hektárt, amelynek fakészlete meghaladja a 315 000 köbmétert. Területének léptékbeli elhelyezéséhez további őshonos elegyfafajaink területéhez viszonyíthatunk. Az 1. ábrán a vadkörte és a mezei juhar Adattári területét állítottuk párhuzamba a mezei szil területével.

1. ábra Értékes, őshonos elegyfafajaink területe (ha-ban) (Adattár 2016. szeptemberi állapot)

A mezei szil terület és fakészlet adatainak 2005 és 2016 évek közötti Adattári változását mutatja be az adott évi adattári statisztikai állapot alapján a 2. ábra.

2. ábra A mezei szil terület és fakészlet változása (Adattár adott évi statisztikai adattári állapot)

A diagramon látható, hogy a 2008-ig állandósulni látszó mezei szil területében 2009-től erős és folyamatos növekedés jelentkezett. Tapasztalataink szerint a területnövekedés két tényezőre vezethető vissza. Egyfelől az emelkedés a 2009. évi XXXVII. törvény (erdőtörvény) hatásának tudható be, ugyanis a természetességi kategóriák bevezetése új szempontot adott erdeink értékelésében. A megváltozott jogszabályi környezet következtében az erdők terepi felvételezése során az erdészeti hatóság nagyobb figyelmet fordít az őshonos kísérő elegyfafajok számbavételére. Így az erdőleírások során kisebb elegyarányú fafajok is gyakrabban kerülnek be a fafajsoros leírásba.

Másrészt a növekedés oka, hogy a származék és kultúrerdő természetességi állapotú erdőkben az erdőnevelési munkákat kíméletesebben hajtják végre, aminek következtében megnőhetett a mezei szilek előfordulása is. Ez a növekedés részben a nemes nyárasokban és akácosokban felverődő mageredetű mezei szilek miatt jelentős.

A fafaj erdészeti tájcsoportonkénti megoszlásának és egyben az erdőrészletek természetességi kategóriákba tartozása szerinti vizsgálata során megállapítható, hogy döntő többségben a Nagyalföld származék és átmeneti erdei, míg a Dél-Dunántúlon a kultúrerdők képviselik a legnagyobb mezei szil arányt (3.ábra). Az erdőklímába tartozás szerint a bükkös kivételével egyaránt előfordul az erdőssztyepp, a kocsánytalan-tölgyes illetve a cseres klímában.

3. ábra A mezei szil erdészeti tájcsoportonkénti és természetesség szerinti megoszlása

(Adattár 2016. szeptemberi állapot)

Az alábbiakban a mezei szilek fafajterületének erdőtervezési körzetenkénti megoszlása alapján az öt legnagyobb területhez tartozó körzetet rögzítettük, melyek közül az élen a Pincehelyi erdőtervezési körzet áll (4. ábra).

4. ábra Az öt legnagyobb mezei szil fafajterületű erdőtervezési körzet (Adattár 2016. szeptemberi állapot)

Területének elsődleges rendeltetések szerinti arányát tekintve 59%-a védelmi, 40%-a gazdasági elsődleges rendeltetésű, tulajdonforma szerinti megoszlása szerint pedig 37% állami, 59% magán és 4% közösségi - vegyes tulajdonú (5. ábra). Az 5. ábrán a tulajdonforma szerinti megoszlás mellett a fafajterület természetvédelmi oltalom szerinti megoszlását is ábrázoltuk, mind hazai, mind nemzetközi természetvédelmi kategóriák viszonylatában. Látható, hogy mind a védettség, mind a Natura 2000 hálózatba tartozás esetén a mezei szilek döntő részben a természetvédelmi oltalom alatt nem álló erdőkben kerültek be az Adattárba. A hazai és a nemzetközi természetvédelmi kategóriák közötti jelentős átfedés mellett (ezt a két ábra is jól szemlélteti) az ábrákból leolvasható adatot pontosítva kimondható, az Adattárban szereplő mezei szilek közel 64 %-a egyik védelmi kategória alá sem eső (nem védett, nem Natura 2000) erdőterületen találhatók.

5. ábra A mezei szil területének természetvédelmi és tulajdonforma szerinti megoszlása (Adattár 2016. szeptemberi állapot)

Az Adattári adatok alapján a mezei szil elsősorban (összhangban a természetességi állapotba tartozás elemzés során tett megállapításokkal) akácos, tölgyes és egyéb kemény lombos faállománytípusú erdőkben, jellemzően 5-30 %-os elegyarányban fordul elő. Felújítási szintben történő leírásuk nem jellemző.

Az ismert korú mezei szilek korosztályviszonyainak vizsgálata a 21-60 éves korcsoportok többletét mutatja, közel egyenletes eloszlásban (6. ábra).

6. ábra Mezei szil területének korosztályonkénti megoszlása (Adattár 2016. szeptemberi állapot)

A 80 év feletti előfordulás elenyésző mértékű, de a teljesség igénye és az érdekessége miatt mégis érdemes feltüntetni a korosztálytáblán. Külön említésre méltó Marcali községhatárban az a 133 éves korra becsült, fokozottan védett természeti területen álló, kőrises-kocsányos tölgyes állomány, amelyben a leíró adatok szerint két mezei szil példány elegyedik.

Bár a mezei szilek hagyásfa szerepe jelentős lehet, hiszen lependék termését a szél kiválóan terjeszti, mégis hagyásfaként országos szinten is mindössze 37 erdőrészletben került visszahagyása leírásra.

A hagyásfákról készült kimutatásunk szerint a legnagyobb fakészletet mutató mezei szil hagyásfa állomány Zalavár, Dánszentmiklós, Pusztamérges, Ozora és Görcsöny helységek erdeiben került visszahagyásra.

Hagyásfaként betöltött szerepét tovább növeli az alábbi adattári érdekesség, mellyel elemzésünket is zárjuk. Az Adattárban nyilvántartott legidősebb mezei szil faegyed is hagyásfa, mely egy magántulajdonú erdőrészletben található, Esztergályhorváti községhatárában. A közel 147 éves korra becsült faegyed mag eredetű, magassága eléri a 30 métert, mellmagassági átmérője pedig meghaladja a 80 centimétert. Becsült élőfakészlete közel 3 köbméter.