2017 - A vadalma - Malus sylvestris

Az alábbi tanulmány az Erdészeti Lapok 2017. októberi lapszámában jelent meg, mely a szövegkapcsolóra kattintva tölthető le pdf. formátumban.

Dr. Tuba Katalin egyetemi adjunktus, SoE EMK, Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet

A vadalma károsítói

A vadgyümölcsök közül a vadalma az egyik legmostohább sorsú fafajunk. Jóformán erdőszélekre, beerdősülő árkokba szorult vissza, pedig a madaraknak és emlősöknek is fontos tápláléka. Őshonos fafajként ráadásul számtalan károsítója is van.

Az alma, ezen belül a vadalma a maga nemében igen gazdag ízeltlábú kapcsolatrendszerrel rendelkezik. A termesztett almán előforduló összes károsító megjelenhet a vadalmafákon is.

Károsítók szempontjából a különbség a termesztett és a vadalmák között inkább a fajok gyakoriságában keresendő. A termesztett almánál a termesztés intenzitása és ebből adódóan az alkalmazott technológiák miatt a természetes egyedszám-szabályozó mechanizmusok nem igazán tudnak érvényesülni, így viszonylag gyakori egy-egy károsító jelentős mértékű felszaporodása az ültetvényekben.

Ezzel ellentétben a vadalmán a természetes védekezési mechanizmusok kialakulása gyakori. Ennek és sporadikus előfordulásának köszönhetően sem járványok, sem tömegszaporodások fellépése nem jellemző rá.

Az almákat károsító fajok között szép számmal található honos és idegenhonos, poli-, oligo-, valamint monofág faj is. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy napjainkban a vadalmát leginkább a vadak által okozott károsítás és a hibridizáció, valamint egyes nem szerencsés fagazdálkodási beavatkozások veszélyeztetik.

Rövid összefoglalóm terjedelmi korlátai miatt inkább csak felsorolásszerűen tudom tárgyalni az almákon gyakrabban megfigyelhető fajokat. Akinek egy-egy károsítóra vonatkozóan több információra (tápnövények, életmód, szaporodás) lenne szüksége, ezek alapján már utána tud nézni a fajoknak a bőséges kertészeti szakirodalomban.

 

Talajlakó károsítók

A talajlakók közül elsősorban a májusi (Melolontha melolontha), az erdei (M. hippocastani) és a kalló cserebogár (Polyphylla fullo) pajorjai fogyasztják szívesen a hajszálgyökereit, illetve hámozgatják a vastagabb gyökereket. Fiatal fák esetén (6–8 éves) akár a fa pusztulását is előidézhetik.

A kéregben, a fában előforduló rovarok

A szúbogarak közül elsősorban a kis gyümölcsfaszú (Scolytus rugulosus), a nagy gyümölcsfaszú (S. mali) és a púposszú (Xyleborus dispar) megjelenésére számíthatunk vadalmafákon. Fajtól függően mind érési rágásukkal, mind költési rágásukkal gondot okozhatnak. A szúk által megtámadott fák legyengülnek, senyvednek, a fejlődésben visszamaradnak, szélsőséges esetben el is pusztulhatnak.

Az almafaszitkár (Synanthedon myopaeformis) hernyója a kéreg alatt készíti el járatát. A kambiumot károsítja, de a fatestet megkíméli. Rágásával egyidejűleg utat nyit számos kórokozónak. Jelentős felszaporodása esetén a fák tápanyagellátásának akadozását, ennek következtében ágelhalásokat idézhet elő.

A lepkék közül fás részeken táplálkozó további fajok a nagy (Cossus cossus) és a kis farontó (Zeuzera pyrina). Hernyóik a fák törzsében, a kis farontóé a vastagabb ágakban is megfelelő élőhelyet talál. A károsított részek könnyen törnek. A nagy farontó inkább a legyengült fákat, míg a kis farontó az egészséges fákat is megtámadja.

A hajtásokon előforduló rovarfajok

A fás részeken több pajzstetűfaj (Diaspidiotus perniciosus, Parthenolecanium corni, Lepidosaphes ulmi) lárvája és kifejlett egyede is károsít. A hajtásokat és a fás részek kérgét szívogatják. Jelentősebb felszaporodásuk során a fa csúcsi részének elhalását is előidézhetik.

A vértetűt (Eriosoma lanigerum) Magyarországon 1885-ben észlelték először. A vad- és termesztett almafákat egyaránt károsítja. Előszeretettel telepszik meg sebzéseken. A fiatalabb hajtásokon, a sebhelyek szélén fehér, vattaszerű bevonatot képez. Szívása nyomán a hajtásokon, az ágakon sima falú duzzanatok képződnek. A duzzanat oka, hogy a vértetű nyála az osztódó szövetekben óriássejtek keletkezését indukálja. Ezeken a helyeken a héj könnyen felreped, és idővel elrákosodó sebek alakulnak ki. Ezzel egyidejűleg más kártevők, gombák és baktériumok számára is fertőzési kaput nyit. A súlyosan károsodott ágrészek torzulnak, esetenként elhalnak. Hasonló típusú károsítás alakulhat ki a fiatal fák gyökerén is. Természetes ellenségét, a vértetű-fürkészt (Aphelinus mali) Jeszenszky Árpád 1926 nyarán kezdte betelepíteni Magyarországra.

A leveleken előforduló rovarfajok

A vadalmafákon a közönséges levélpirosító alma-levéltetűt (Dysaphis devecta) és a szürke alma-levéltetűt (Dysaphis plantaginea) lehet gyakrabban megfigyelni, de e fajok populációinak egyedszámát a fátyolkák, a katicabogarak és a zengőlegyek hatékonyan csökkentik. A közönséges levélpirosító alma-levéltetű jelentős nyári levélhullást, míg a szürke alma-levéltetű hajtásrövidülést és apró, deformált termések kialakulását idézheti elő.

A levelek fonákján, a levelek, illetve a virágok alapjánál a nimfák által kiválasztott, hullámos viaszszálakról ismerhető fel az amerikai lepkekabóca (Metcalfa pruinosa), amely szintén jövevényfaj. Az esetek többségében vagy maguk az imágók, vagy a nimfák is megtalálhatók a károsítás helyén. A táplálkozási szívásnyom nemcsak kaput nyit más fertőzéseknek, de megfelelő élőhelyet is biztosít a korompenésznek, és ezzel egyidejűleg a fotoszintetikus teljesítményt is csökkenti.

A leveleken számos levélaknázómoly megfigyelhető, így a lombosfa-fehérmoly (Leucoptera malifoliella), az almalevél-sátorosmoly (Phyllonorycter corylifoliella), az almalevélmoly (Phyllonorycter blancardella), a geraszimov almalevélmoly (Phyllonorycter gerasimowi) és az almalevél-törpemoly (Stigmella malella).

Az almalevéltörpemoly kígyóaknát készít a levél színén, míg a másik négy faj foltaknában rág. A lombosfa-fehérmoly és az almalevél-sátorosmoly aknáját a levél színén, míg az almalevél-moly és a geraszimov almalevélmoly a levél fonákján aknáz.

A felsorolt fajok éves nemzedékszáma 2–4 között változik. Erdőben, erdőszéleken a fürkészdarazsak az aknázók hernyóit jelentősen megtizedelik, így jelentősebb felszaporodásukra ezeken az élőhelyeken nem kell számítanunk.

A virágon, a termésen előforduló rovarfajok

Erdőszéleken a virágbimbókban nagyon gyakran okoz jelentős kárt az ormányosbogarak közé tartozó bimbólikasztó bogár (Anthonomus pomorum). Az avarban telelő bogarak éppen a fák fakadása idején jönnek elő. A nőstények a tojásaikat a bimbókezdeményekbe helyezik, itt fejlődnek ki a lárvák, majd a bogarak.

A bundásbogár (Epicometis hirta) a porzót, a termőt és a szirmokat rágja. Erdőszéleken szintén nagyon gyakori faj, így gyakran károsítja a vadalmát.

Kora tavasszal az almafákon számos sodrómoly (dudva-, ligeti, kerti sodrómoly és az almailonca) lárvája odvasítja a rügyeket, majd összesodorják a leveleket. Hűvös tavaszokon, mivel a hernyók fejlődése elhúzódik, és nyáron a hernyók a terméseket hámozgatják, jellegzetes, nagy kiterjedésű, szabálytalan foltokat hagyva maguk után.

A terméseken a legmeghatározóbb károsító mind a termesztett, mind a vadalmákon az almamoly (Cydia pomonella). A hernyók járatai a magházig hatolnak, a magokat is elfogyaszthatják. A hernyók a gyümölcsök érintkezési felületén egyik gyümölcsből a másikba rághatják át magukat. Kétnemzedékes faj. Utóbbi fajnak köszönhetően ép vadalmát alig lehet találni manapság a fákon.

A pajzstetvek (D. perniciosus, L. ulmi) a terméseket károsítva jellegzetes „lázfoltot” okoznak. A terméseken károsít még a poloskaszagú almadarázs (Hoplocampa testudinea), melynek fiatal lárvája a terméseken aknáz, az idősebb a magokat és a gyümölcshúst eszi. Az almamagmoly és a galagonya-bogyómoly ugyancsak a terméseket fogyasztja. Elsősorban az erdőszéli fákat lepik meg.

Emlősök

Az emlősök közül a mezei pocok (Microtus arvalis) és a kószapocok (Arvicola terrestris) különösen a fiatal fáknál okozhatnak komoly gondokat, hiszen a vadalma elsősorban erdőszélen fordul elő, ami a pockok számára is kedvelt élőhely. A mezei pocok a fák kérgét hámozgatja, a kószapocok a hajszál- és oldalgyökereket fogyasztja.

A mezei (Lepus europaeus) és az üregi nyúl (Oryctolagus cuniculus) főleg a havas teleken jelentenek gondot a rügyek és a kéreg lerágása miatt. A mezei nyúl az almát különösen kedveli. Az őz (Capreolus capreolus) és a szarvas (Cervus elaphus) a fák rügyeinek lerágásával és agancsváltáskor dörzsöléssel okozhatnak kárt a vadalmafákban.

2018

2018
Virágos kőris - Fraxinus ornus 2018
2017
A vadalma - Malus sylvestris 2017
2016
A mezei szil - Ulmus minor 2016
2015
Kocsányos tölgy - Quercus robur 2015
2014
Mezei juhar - Acer campestre 2014
2013
Házi berkenye - Sorbus domestica 2013
2012
Zselnicemeggy - Padus avium 2012
2011
Tiszafa - Taxus baccata 2011
2010
Ezüst hárs - Tilia tomentosa 2010
2009
Mézgás éger - Alnus glutinosa 2009
2008
Törékeny fűz - Salix fragilis 2008
2007
Szelídgesztenye - Castanea sativa 2007
2006
Magyar kőris - Fraxinus angustifolia vahl subsp. danubialis pouzar 2006
2005
Közönséges boróka - Juniperus communis 2005
2004
Fekete nyár - Populus nigra 2004
2003
Hegyi juhar - Acer pseudoplatanus 2003
2002
Molyhos tölgyek - Quercus pubescens AGG. 2002
2001
Bibircses nyír - Betula pendula 2001
2000
Barkócaberkenye - Sorbus torminalis 2000
1999
Hegyi szil - Ulmus glabra 1999
1998
Vadkörte - Pyrus pyraster 1998
1997
Kislevelű hárs - Tilia cordata 1997
1996
Madárcseresznye - Cerasus avium 1996




Évek fái