Középhegységeink sziklás termőhelyeinek ritka vadgyümölcs faja, amely nagy alakváltozatosságot mutat és gyakran kereszteződik más berkenyékkel. Ökológiai jelentősége miatt természetes erdeinkben fontos faj.

Eleink honfoglaló útvonalán elterjedt, általuk is ismert fafaj alföldi területeinken erőteljesen visszaszorult, de hegy- és dombvidékeinken is kevésbé becsülik alacsony termete, csekély gazdasági értéke miatt. Ökológiai szerepe viszont jelentős.

Középhegységeink bokorerdeinek vadgyümölcse, amely a jelenlegi túltartott nagyvadállomány miatt visszaszorulóban van. Korábban fáját pipaszárak, sétapálcák és igényesebb faragványok készítésére alkalmazták, termése likőralapanyag.

Ökológiai szempontból egyre nagyobb figyelmet kap a klímaváltozás tükrében, emellett kertészeti szerepe is jelentős. Sajnálatos módon kevésbé becsüljük ezt a fafajt.

A vadalmát a kőkorszak óta hasznosítjuk. Természetes előfordulásainak megőrzéséhez napjainkban az ember segítsége szükséges. Az erdei biodiverzitás fontos fafaja.

A mezei szilhez már a történelem előtti időkben is szorosan kötődött az ember. A legrégebben ültetett fafajaink között tartjuk számon. Matuzsálemkorú, roppant méretű egyedeit szent faként tisztelték, törvényeket hirdettek ki alattuk.

A kocsányos tölgy a mitológia égi isteneinek szent fája volt, tekintélyes példányai alatt gyakran tartottak rituális szertartásokat. Nem véletlen, hogy Linné a ’Quercus robur’ latin nevet adta neki, hiszen a ’robur’ szilárdságot, keménységet jelent.

A mezei juhar a hazai juhar-fajok mindenhol jelenlévő szürke eminenciása, amely az éghajlati szélsőségeket, a klímaváltozást jól viselő fajként több figyelmet érdemel.

A házi berkenye 2001 óta védett hazánkban, vörös listánk veszélyeztetettség közelinek tünteti fel. E faj nálunk az elfeledett gyümölcsök sorába tartozik, ugyanakkor tőlünk nyugatra több évtizede reneszánszát éli.

A hazai erdők egyik legkorábban, már a lombfakadással egyidőben virágzó fafaját, a zselnicemeggyet választotta 2012-ben az év fájának az Országos Erdészeti Egyesület. Az egész Európában elterjedt fafaj termését már a kőkorszaki ember fogyasztotta.

A hazai erdőtársulásokban leginkább érdekes színfoltként, elegyfaként előforduló, a kultúr környezetben azonban rendszeresen ültetett tiszafát választotta 2011-ben az év fájának az Országos Erdészeti Egyesület. Mérgező volta miatt régebben halálfána

Hajtásain, különösen a levélfonákon ezüstös csillagszőrök figyelhetők meg, különösen szeles időben már messziről felismerhető. Rendkívül életképes. Szabályos alakjával, dekoratív levelével a fásításokban is kedvelt. Értékes méhlegelő.

Vizes élőhelyek fafaja, mely a folyó vizek melletti ligeterdőkben éppúgy jól érzi magát, mint a pangó vizes lápokban. Vörös színű fája vízben állva igen tartós, ezért már a rómaiak is szívesen alkalmazták építkezéseken.

A hűvös nyarú területek fűzfaja, a patak menti ligeterdők és a folyómenti puhafás ligeterdők jellemző elegyfaja. Vesszőit hagyományosan kosárfonásra használják. Puha tapintású, korán fakadó barkája ellenére a néphagyomány "halálfaként" is ismeri.

Termése miatt régtől fogva termesztik, helyneveinkben is gyakran előfordul. Európa-szerte matuzsálemi korú, akár 2000 éves példányai is ismertek. Az elmúlt évtizedek fapusztulásai erősen érintették hazai állományait.

A "fehérfát", ahogy faanyaga alapján hívták, fájáért nagyra becsülték, számos földrajzi nevünkben előfordul. Többletvízzel rendelkező termőhelyeken érzi jól magát.

Kedvelt kerti dísznövény, mivel jól tűri a városi klímát. Bogyójából készült párlat kedvelt szeszesital, szárítva is és frissen is fűszerként használatos. A mesékben, mondákban a titkok, talányok növényeként ismert.

Elsősorban a sík vidékek fája, megfelelő növekedéséhez a talajvízből származó többletvíz szükséges. Nem csak a halál, de a feltámadás jelképe is.

Hegyvidéki, bükkös erdeink igen fontos elegyfafaja. Faipari hasznosítás szempontjából Európa első számú juharfájának tekinthetjük. A hangszergyártás az egyik legfontosabb felhasználási területe.

A legmostohább területeken is őrzi a termőhelyet. A faj „molyhos” hajtásai a felserdült ifjú pelyhedző állához hasonlíthatóak. A tölgyek isteni fák, mítoszok főszereplői. A néphit az időjárás előrejelzésben és a termésbecslésben is rá hagyatkozik.

Rendkívül fényigényes, pionír fafaj. A fa díszértékét karcsú, laza lombkoronaalakja, szép aranysárga őszi lombszíne és fehér kérge adja. Az egyik legsokoldalúbban felhasználható fafaj. A megcsapolt nyírfakéreg jótékony hatásai évszázadok óta ismertek.

Sajátos fölpattogzó kérgével, különös alakú levelével, bódító virágillatával, ehető, barna almácskáival, szép őszi lombszíneződésével a magyar erdők dekoratív vadgyümölcse.

A bükkösök fontos kísérő, tipikus árnytűrő fafaja. A hibamentes szilfa műszaki tulajdonságai megközelítik a nemes tölgyekét. Az alföldi csárdák elengedhetetlen tartozéka volt az árnyat adó szil. Lecsökkent állománya külön odafigyelést igényel.

Egyik leggyakoribb vadgyümölcsfánk, népies nevén vackor. Melegkedvelő, szárazságtűrő, a síkvidékek és dombvidékek jellemző fája. Törpehajtásai erős, barna tövisben végződnek. Termése igen fanyar, fontos vadtáplálék. Fája exkluzív termékek alapanyaga.

Gyertyános-kocsánytalan tölgyesek tipikus árnyéktűrő elegyfája. Virágai jól mézelnek, a belőlük készült tea pedig meghűlés, köhögés ellen hatásos szer. Kertépítészetünk egyik kedvelt fája, a városok szárazabb, szennyezett levegőjét is könnyen elviseli.

Télen a fénylő vörösesbarna, gyűrűsen elváló kérge, tavasszal bőséges virágzása, nyáron feketéspiros, madarak kedvelte termése, ősszel a sárgától a vörös minden árnyalatáig pompázó lomszíneződése méltán teszi a magyar erdők pompás díszévé.