A pipaszártól a kumarinig:a sajmeggy

Az alábbi tanulmány az Erdészeti Lapok 2019. márciusi lapszámában jelent meg, mely a szövegkapcsolóra kattintva tölthető le pdf. formátumban.

 

Prof. dr. Hrotkó Károly egyetemi tanár

Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar

Talán másokat is meglepett, hogy az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett szavazáson a szinte ismeretlen, szerény fafajt, a nálunk is őshonos sajmeggyet választották meg az év fájának. Ezt a különleges helyzetet még inkább árnyalja az a tény, hogy  versenytársai a valószínűleg ismertebb fehér nyár és a fehér fűz voltak.

A szavazással azokat a fajokat helyezik előtérbe, amelyeknek erdészeti jelentősége is van, de az utóbbi időszakban a figyelem elterelődött róluk. A sajmeggy valóban ilyen faj: erdeinkben visszaszorulóban van, noha kertészeti, gyümölcstermesztési jelentősége jóval meghaladja az erdészetit. A világon ma milliószám nevelnek sajmeggycsemetéket azzal a céllal, hogy azokra gyümölcsöt termő cseresznyét és meggyet szemezzenek.

A sajmeggy rövid leírása

A sajmeggy többnyire alacsony termetű, 5–6 m magas, gyakran már tövétől elágazó, terebélyes koronájú kis fa, különleges körülmények között (állandóan nedves, tápdús talajon, ápolás mellett) azonban nagy fává (8–10 m) is fejlődhet. Kérge hosszanti irányú repedésekkel tarkított, a fiatalabb ágak és gallyak kérge sima, sötétbarna, szürkésbarna.

Vesszői vékonyak, szürkésbarnák, paraszemölcsösek, hegyes, tojásdad, középbarna, szürkésbarna rügyei kicsik, a vessző átmérőjénél nem nagyobbak. A hajtásrügyek karcsúbbak, hegyesebbek. Levelei kerekdedek vagy tojásdadok, egyes típusain megnyúltak, csúcsuk tompán kihegyesedő, válluk egyenes vagy kissé szíves, a levél széle csipkés. A levelek 37 cm hosszúak és 2,54 cm szélesek. A levél színe fényes zöld, egyes típusok sötétzöldek, fényes bőrszerű levelekkel, a levél fonáka zöld, a főér mentén világosbarna molyhos szőrös. A levélnyél körülbelül fele olyan hosszú, mint a levéllemez. A nyári zöld hajtások kopaszok, fényesek, paraszemölcsösek, de a ssp. mahaleb alfaj esetében finoman molyhos szőrösek.

Apró, édes illatú, fehér, öttagú virágai 1,52 cm átmérőjűek, 410 tagú rövid bogernyő virágzatban lombfakadás utáni időben nyílnak nagyjából áprilisban . A virágok nyílása két-három héttel is követheti a vadcseresznyét, viszont a csepleszmeggyet kissé megelőzi. A portokok színe sárga, a ’Bogdány’ klón meddő portokjai rózsaszínűek. Termése éretten többnyire fekete csonthéjas termés, de ritkán sárga gyümölcsű változata is előfordul. Csontára kemény, kerekded, kihegyezett, egyes genotípusok kifejezetten nagy gyümölcsöt és megnyúlt, hegyes csontárat fejlesztenek. Gyümölcsét a madarak előszeretettel fogyasztják, a még meg nem keményedett csontárból a meggyvágók még a magot is kieszik.

 

Botanikai besorolása és előfordulása

A ma elfogadott rendszertani elvek szerint a Prunus mahaleb L. botanikai besorolását tekintve a Rosaceae családban a Prunoidae alcsalád Prunus nemzetségébe tartozik, ezen belül a III. Cerasus alnemzetségbe és az 5. Mahaleb (Focke) szekcióba sorolják. A Prunus nemzetségen belüli kis nemzetségekben hivő „keleti hitű” botanikusok viszont Cerasus mahaleb (L.) Mill. néven ismertetik.

A faj latin neve az arab „mahleb” vagy „mahlab” névre vezethető vissza. Régies magyar neve, a törökmeggy is valószínűleg erre utal. Az arab és török népek már az ősidőkben ismerték és hasznosították, mint gyógynövényt és fűszernövényt.

Konyhai fűszerként a görögök, törökök, örmények, libanoniak, szírek, kurdok használják magbelét, fő exportőr Szíria, Törökországban ma is használják gyógynövényként és fűszerként, magja pedig sütemények készítésénél ízesítő adalék. Nálunk inkább a gyümölcsét használják likőrök ízesítésére, de pálinkát is készítenek belőle.

A sajmeggyben értékes fenolos vegyületeket, fenolsavszármazékokat, kvercetin glükozidokat, és kumarint mutattak ki. A háncs, a fa, a levelek és a mag kumarint tartalmaznak, ez adja a növény jellegzetes illatát.

Fája kemény, hosszú vesszőiből pipaszárat, de sétapálcát is készítettek. A 19. században nálunk is voltak pipaszár-alapanyagot szolgáltató sajmeggytelepek, kemény fáját a pipakészítők ma is előszeretettel használják.

A sajmeggy Európában és Nyugat-Ázsiában honos fafaj, elterjedési területe Nyugat-Európától kezdődően Közép- és Dél-Európán át húzódik, de megtalálható Észak-Afrikában, Kis-Ázsiában, Nyugat- és Közép-Ázsiában (Törökország, Irak, Irán, Kirgizisztán, Tadzsikisztán, Türkmenisztán) sőt Kína egyes északnyugati tartományaiban is előfordul. Hazánkban 7-800 m magasságban is megtalálható, a Kis-Kárpátokban 4-500 m-ig gyakori, a Déli-Kárpátokban 1000 m magasságig is feljut.

A sajmeggy a cserjés, ligetes száraz lejtők növénye, nálunk jellemzően a karsztbokorerdőkben (Ceraso [mahaleb]Quercetum pubescentis) jelenik meg a virágos kőrissel együtt (Fraxino Quercetum pubescentis).

Jellemzően melegkedvelő és mészkedvelő növény, erdőszéleken, elsősorban délies kitettségű oldalakon, mészkő alapkőzeten, felhagyott régi szőlők és gyümölcsösök kősáncainak becserjésedésével, illetve természetes úton, a molyhos-tölgyes erdők szegélyén fordul elő.

A sajmeggy változatossága

A sajmeggy változatosságáról számos szerző beszámol, Terpó András magyar botanikus három, jól elhatárolható elterjedési területű alfajba sorolta a Magyarországon előforduló sajmeggytípusokat.

Ezek közül a Nyugat-Európában honos kislevelű sajmeggy (ssp. mahaleb) inkább az enyhébb, humid klímában érzi jól magát, levelei kisebbek, fiatal hajtásai molyhos szőrösek. Télálló, de a hazai kontinentális klímában a korán érkező nagyobb fagyok (–15°C) faiskolában károsíthatják.

A Közép-Európától Kis-Ázsián át, Nyugat- és Közép-Ázsiában és Nyugat-Kínában honos nagylevelű (broad-leaved) sajmeggyként ismert kontinentális alfajt Terpó András ssp. simonkaii (Pénzes) Terpó alfajként írta le, melynek fiatal hajtásai kopaszok. Ez az alfaj jobban alkalmazkodott a kontinentális klímához, hajtásnövekedése a faiskolában korábban záródik, teljesen télálló, a korai fagyok sem veszélyeztetik.

A harmadik alfaj a ssp. cupaniana (Guss) Terpó areája Délkelet-Európa és Kis-Ázsia, levelei fényes bőrneműek, vastagabbak, hajtásai szintén kopaszok, termései pedig nagyobbak a másik két alfajhoz viszonyítva.

Díszváltozatairól számos szakkönyv is említést tesz, így a kompakt növekedésű ’Monstrosa’ (var. bommii, var compacta), a csüngő ’Pendula’ (var. pendula), és a sárga gyümölcsű ’Xanthocarpa’ (var. chrysocarpa) változatait ismerteti.

Mintegy 40 évvel ezelőtt két öntermékeny klónnal (Korponay és Heimann X.) beltenyésztési kísérletbe kezdtek a kertészeti szakemberek  elsősorban gyengébb növekedésű és fenotípusban homogén populációt adó magtermő fák előállítása céljával.

A beltenyésztés sok rejtett tulajdonságát felszínre hozta a növénynek, a különböző gyümölcsalak és szín mellett genetikailag törpe, kompakt növésű egyedeket is találtak az oszlopos növekedésűek pedig az utódokban is örökítették ezt a tulajdonságot.

Sajmeggy fajhibridek

A sajmeggy természetes élőhelyén nem kereszteződik a közelben élő vadcseresznyékkel, ebben a virágzási idejükben jelentkező nagy különbség is közrejátszhat. Hazánkban dr. Nagy Pál vezetésével a múlt század 60-as éveiben állítottak elő vadcseresznyével megporozva sajmeggy fajhibrideket az érdi gyümölcskutató intézetben, de ez a hibrid állomány az idők folyamán elveszett.

Amerikai kutatók viszont sikeresen be is vezették a faiskolai piacra az ilyen a fajhibrideket elsősorban cseresznye és meggy alanyaként. A sajmeggy-vadcseresznye fajhibridek közül a Ma x Ma sorozat (Mahaleb x Mazzard) méltó említésre, illetve az OCR 2 és 3 klónok Oregonból. A Ma x Ma alanyok közül a Ma x Ma 14 és 97 középerős növekedésű míg a Ma x Ma 60 igen erős növekedésű, viszont jól alkalmazkodnak a gyengébb talajú termőhelyi viszonyokhoz.

A sajmeggy ritkán a csepleszmeggyel (P. fruticosa) is kereszteződik. Hazánkban Kárpáti Zoltán botanikus (1944) írta le Prunus x jávorkae Kárp. néven Jávorka Sándor botanikus herbáriumi példánya alapján (lelőhelye Szentgyörgy, ma Svätý Jur, Nyitra-Pozsony vm.) azt a fajhibridet (Prunus fruticosa x P. mahaleb), amelyet azóta a Hármashatár-hegyen is megtaláltunk.

A sajmeggy kiváló alanya a cseresznyének és a meggynek

A sajmeggy erdei környezetben visszaszorulóban van, noha természetes élőhelyén nélkülözhetetlen eleme a növénytársulásnak. Vadgyümölcsként elsősorban a madarak fogyasztják. Igénytelensége miatt rekultivációkban is hasznos növény. Településfásításban nem jelentős, noha „várostűrő” fafajnak tekintik, szemetelő, szennyező gyümölcse miatt azonban nem kedvelik. Ebből a szempontból előnyös lehet a ’Bogdány’ sajmeggy klón, amely hímsteril, nem termel pollent.

Ma a sajmeggy legjelentősebb alkalmazási területe gyümölcstermesztés, ugyanis a sajmeggy kiváló alanya a cseresznye- és meggyfajtáknak, faiskolák nevelik csemetéjét a cseresznye- és meggyfák alanyaként.

A sajmeggy oltási kompatibilitása jó a cseresznye és meggyfajtákkal, de sajátos talaj- és klimatikus igényei miatt az összeférhetősége nem egyformán érvényesül a különböző talajviszonyok között, s ezért az alanyként való használata is igen változatos képet mutat.

A nagy cseresznyetermesztő országokban (Törökország, Irán, USA) a sajmeggy a legnagyobb arányban használt alany. Európában használata a dél-európai Spanyolországra, Dél-Olaszországra, valamint a közép- és délkelet-európai országokra jellemző. A sajmeggyet főleg magoncalanyként találjuk a faiskolákban, de Spanyolországban csak a vegetatív szaporítású SL 64 francia klónalanyt telepítik.

Az utóbbi évtizedekben kifejlesztett koronaalakítási és metszési eljárások gyengébb talajokon akár erős növekedésű sajmeggy alanyokon is lehetővé teszik 1000–2000 fa/ha egyedszámú intenzív ültetvények létesítését és fenntartását.

A sajmeggy fajon belül törpe alanyt nem ismerünk, de 30–40%-os növekedésmérséklés előfordul, a korai termőre fordulás pedig még a sajmeggymagoncokon is előnyt jelent a fák növekedésének szabályozásában.

A klímaváltozás miatt pedig a sajmeggynek a kontinentális klímához való alkalmazkodóképessége, szárazságtűrése, hőstressztűrése, valamint a laza, homokos, magas mésztartalmú és pH-jú talajokhoz való alkalmazkodása kifejezetten előnyt jelent.

Ezen túlmenően a pár évtizeddel ezelőtt telepített törpe alanyú ültetvények helyén az újratelepítésre való alkalmassága, a betegségekkel (gyökérgolyva, nematódák, vírusok) szembeni toleranciája olyan területeken is növelheti iránta az érdeklődést, ahol eddig nem volt jellemző a sajmeggy alany használata.

A cseresznyealany-nemesítés kevés figyelmet fordított a sajmeggyre, mivel a múlt század elején a törpítő alany iránti várakozásoknak nem felelt meg. Csak néhány alanynemesítő műhely foglalkozott a sajmeggyel, kezdetben magtermő fajtákat szelektálva, az utóbbi időben pedig növekedést mérséklő klónalanyokat, illetve fajhibrideket eredményezett ez a munka. Hazánkban Nyújtó Ferenc szelektált önmeddő, egymást termékenyítő klónokat (C 500, C 2753), ezek adják ma is a ceglédi vírusmentes magtermő ültetvényekben a sajmeggymag túlnyomó részét.

A ’Korponay’ magtermő fajta viszont öntermékenységével hívta fel magára a későbbi kutatók figyelmét, hasonló öntermékeny magtermő klónt Németországban és Franciaországban találtak csupán.

A homogén növényállomány mellett a klónalanyok a növekedés mérséklésével és a korábbi termőre fordulással jelenthetnek előnyt a magoncalanyokkal szemben.  

 

A magyar sajmeggy sikere Kínában

Cseresznye alanyaként a magyar sajmeggy a leginkább említésre méltó karrierjét Kínában futotta be. Egy ENSZ fejlesztési program (UNDP) keretében 1994-ben Kína Shaanxi tartományába szakmai feldat volt a tartomány gyümölcstermesztésének változatosabbá tétele. Akkoriban az európai nagygyümölcsű cseresznyét alig termesztették, a helyi fajok közül a délibb vidékeken a kínai meggyet (Prunus pseudocerasus Lindl., kínai nevén Daquingye) ismerték és használták, amelynek apró, savanyú gyümölcsét fogyasztották, illetve az európai nagygyümölcsű Prunus avium fajták alanyaként telepítették.

A Sárga-folyó menti löszvidéken a 600–1200 m tengerszint feletti magasságban elterülő löszfennsíkok magas pH-jú (8,5) és meszes talaján a magyar sajmeggy vált be leginkább a külföldről származó alanyok közül. Azóta több mázsa sajmeggymagot, -csemetét és oltványokat exportáltak a magyar faiskolák, melyek felhasználásával mintegy 5000 hektár intenzív cseresznyeültetvényt telepítettek. Ma a tartományban működnek a világ legnagyobb cseresznye faiskolái, évente mintegy 5 millió cseresznyeoltvány előállításával.