A házi berkenye kultúrtörténete és hasznosítása

Őseink a honfoglalás után már itt, a Kárpát-medencében vehették át a szlávoktól a berkenye nevét. Erre utal a szlovén ’brekínja’, a horvát ’brèkinja’, és a szlovák ’brekiňa’. Ezek a rokon hangzású kifejezések  viszont inkább a barkócaberkenye nevét jelenthették, mivel a házi berkenyére külön nevet használnak a körülöttünk élő szláv népek (szlovén ’skorš’, horvát és szlovák ’oskoruša’, cseh ’oskeruše domáci’.) A román pedig a barkócafát ’sorb de câmpie’-nak, a házi berkenyét viszont ’scoruş’-nak mondja.

Magyarországon a középkorban három falu kapta berkenyéről a nevét. Mindhárom település olyan helyen fekszik, ahol a házi berkenye őshonos lehetett. Az egyik a Nógrád megyei Berkenye, aminek első írásos említése 1299-ből ’Werebenye’. A második az erdélyi Mezőségen fekvő, a Kolozs megyei Mocs járási központtól délre, mintegy10 km-re található Berkenyes (rom. Berchieşu), magyar református szórvánnyal. Első említése 1332-ből ’Berekenes’. A harmadik falu, Bergenyő szintén az erdélyi Mezőségen található, annak is a déli, a régi marosszéki járásában. Az 1876-os megyereform után Maros–Torda vármegyébe besorolt magyar többségű, református vallású község hivatalos neve 1913-ban Mezőbergenye lett és jelenleg is az, a mai hivatalos román neve pedig Berghia.

A teljes cikkanyag - amely az alábbi képkapcsolóra kattintva olvasható el és tölthető le - az Erdészeti Lapok 2013. decemberi lapszámában jelent meg.

HB

vissza a hírekhez