2020 - Tatár juhar - Acer tataricum
Az alábbi tanulmány az Erdészeti Lapok 2020. július-augusztusi lapszámában jelent meg, mely az Erdészeti Lapok digitális archívumában érhető el.
Prof. dr. Király Gergely egyetemi tanár, Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar
A tatár juhar (Acer tataricum) botanikai jellemzése
A juhar nemzetség megjelölésére az ókortól alkalmazott „Acer” név eredete ismeretlen, erősen kérdéses, hogy összefüggésbe hozható-e a görög „akros” (’hegyes’), vagy latin „acer” (’éles’) kifejezésekkel. Valószínűleg az „Acer” névre vezethető vissza elnevezése egyes germán (pl. a német „Ahorn”) vagy a szláv nyelvekben alkalmazott „javor” kifejezés is.
A nemzetség fajgazdag (az elfogadott fajok száma 100–150 között mozog), hatalmas elterjedési területe lefedi a Föld mérsékelt övi területeit, diverzitási centrumai a nagyobb ázsiai hegységrendszerekben helyezkednek el. Az európai fajszám már csekélyebb (kb. 20 faj, balkáni–kaukázusi súlyponttal), Magyarországon pedig 4 őshonos faj él.
A tatár juhart Linnaeus (1753, Species Plantarum) írta le, locus classicusa „Tatárország”, bizonyára innen ered számos európai nyelvben használt neve (pl. a német Tataren-Ahorn, vagy az angol Tatar Maple) is. Az 1500-as évektől elejétől ismert, s még a jelenkori irodalomban is felbukkanó magyar társneve a „feketegyűrű juhar”. A „gyűrű” szó török eredetű, és feltehetően a hajlékony vesszőkkel rendelkező növényekre (amelyek kéreg, háncs, pipaszár-alapanyagot szolgáltattak) alkalmazták, rendszertani mondanivaló nélkül.
Alaktana
A tatár juhar viszonylag rövid életű magas cserje, amely optimális körülmények között (pl. ligeterdőkben) kisebb, ferde törzsű fává nő. A kifejlett egyedek (termőhelytől függően) rendszerint 3–10 m magasak, a 12 m magasságot és a 20 cm-es mellmagassági átmérőt elérő példányok már tekintélyesnek számítanak.
A törzs és a vastagabb ágak kérge sima, sötétszürke (a bükk vagy virágos kőris kérgére emlékeztető). A vesszők vékonyak, kissé szögletesek, sötét vörösbarna kérgűek, kopaszok vagy gyorsan lekopaszodók, a rügyek viszonylag kicsinyek, a vessző végi csúcsrügy alig nagyobb az oldalrügyeknél, a rügypikkelyek kopaszak, csak élükön pillásak.
A levelek keresztben átellenes állásúak, tagolatlan (néha gyengén kétkaréjú) lemezűek, szíves vállúak, hegyesedő csúcsúak, durván (gyakran többszörösen) fűrészes szélűek. A levélnyél 2–5, a lemez 5–10 cm hosszú; a levél színe kopasz, fonáka az erek mentén finoman rövid szőrű.
Lombozata sötétzöld, majd az őszi lombszíneződéssel sárgára vagy vörösesre színeződő. Lombfakadás után, májusban és június elején nyílik, gyengén illatos virágai megnyúlt, felálló bugában fejlődnek. Az egyes virágok aprók, a virágtakaró jóval rövidebb a virágból kinyúló porzóknál, a szirmok fehéresek, a csészék sárgászöldek, a kocsányokkal együtt pelyhesek. Termése 2–3 cm hosszú ikerlependék, szárnyai hegyesszöget zárnak be egymással; a termés (különösen a lependék szárnya) fiatalon piros, éréskor (augusztusban) barna, a mag lapított.
Elterjedési területe
A tatár juhar széles elterjedésű meleg-kontinentális faj, érdekessége, hogy hozzá hasonló areájú fajt nemcsak a fás növények, hanem a lágyszárúak között is alig találunk.
Elterjedése nagy vonalakban lefedi a Balkán-félszigetet (annak déli, erősen mediterrán részei kivételével), a Kárpát-medence belső részeit, majd a Kárpátoktól keletre széles sávban a Kelet-európai-síkság sztyepp, erdőssztyepp és elegyes tölgyes zónáját, egészen az Urálig (kismértékben a folyón túl Ázsiába is átnyúlva). E területeken síksági-alacsony középhegységi faj.
Ezenkívül némileg elszigetelten előfordul Kis-Ázsiában és a Kaukázusban is, ahol magasabbra hatol, itt egyértelműen hegyvidéki növény. Az elterjedési terület peremrészein sok a kérdőjel, részben a nem tisztázott eredetű állományok (pl. Szlovénia, Fehéroroszország), részben a hiányos botanikai feltárás (pl. Észak-Irán) miatt.
A tatár juhar a Kárpát-medence belsejében ún. Moesz-vonalas faj, azaz északon a Kárpátok lábáig (nagyjából a gyertyános-tölgyes régió alsó részéig) hatol. Nyugati elterjedési határa bizonytalan, északon a Fertő, délen pedig Zágráb és a Velebit-hegység térségében húzódhat. Keleten egészen az Erdélyi-szigethegység, majd a Keleti-Kárpátok szubmontán övéig terjed, a hegységeket összefüggően „körülfonva”.
A fajt sokfelé ültették, Közép- és Kelet-Európa, valamint Nyugat-Ázsia területén, legészakabbi télálló előfordulásai (pl. Szentpétervár, Arhangelszk) közel ezer km-re vannak a természetes area határaitól. Megjegyzendő, hogy a holocén és pleisztocén korok jelenleginél melegebb klímájú időszakaiban (pl. az ún. jégkorszaki interstadiálisokban) a megtalált növényi fosszíliák alapján közel a Balti-tengerig előrenyomult.
Előfordulása
Bár a szakmai köztudatban a tatár juhar mint az „alföldi erdőssztyep tipikus faja” él, ma valójában nem az Alföldön a leggyakoribb.
E mintázatnak két fő oka van: részben antropogén eredetű (a természetes síkvidéki erdők megszűnésére vezethető vissza), részben viszont azzal magyarázható, hogy a faj nem kedveli a homoki termőhelyeket (amelyek az Alföld jelentős részét lefedik).
Ennek megfelelően a faj gyakori az Északi-középhegységben és lábazatain, különösen a löszdombokon, áthúzódva a Dunántúli-középhegység nagyalföldi peremrészeire (Dunazug-hegység, Bakony és Balaton-felvidék lábazata) is.
Általánosan elterjedt a Dél-Dunántúlon, ezen belül főleg a Mecsekben és a környező löszös dombvidékeken, Belső-Somogyba azonban már alig lép át.
Harmadik jellemző előfordulása területileg kevésbé differenciálható, a Nagyalföld ártereinek magasabb szintjeit jelenti, itt tájszinten jellemző a Beregi-síkon, a Körösök mentén és a Drávamenti-síkon (felfelé egészen Csurgóig), másutt megjelenése (a leszűkült élőhelykínálat következtében) inkább szigetszerű.
A tatár juhar egykor az alföldi löszvidékeken is elterjedt lehetett (lásd az élőhelyi viszonyoknál is), itteni életlehetőségei az erdőirtások miatt azonban nagyon korlátozottak. Főleg útfásításokban kedvelt díszfa, de néhol erdészeti alkalmazása is ismert (pl. keményfás ligeterdők alsó szintjében telepítik), az Ikva-sík és a Rábaköz erdőtömbjeiben ültetése után másodlagosan is terjed.
Élőhelye
A tatár juhar viszonylag melegigényes, az árnyékot jól tűrő, a száraztól akár a félnedves termőhelyekig előforduló fafaj. Inkább mészkedvelő, de a legsavanyúbb talajok kivételével számos talajtípuson (különböző öntéstalajok, barna erdőtalajok és kőzethatású talajok) előfordul.
Árnytűrése következtében az állományon belül is előfordul, sőt sűrű, magas cserjeszintet vagy alacsony második lombszintet is alkothat, de különösen a szegélyekben és lékekben érzi jól magát, ahol rendszeresen és bőven virágzik és terem.
A hazai szakirodalomban nevével leggyakrabban az alföldi erdőssztyepp-erdőkben betöltött szerepe kapcsán találkozunk. Zólyomi Bálint a magyar Alföld belső lösztakaróinak erdőspusztáját a kelet-európai erdőspuszta folytatásának tekintette, az általa leírt szimbolikus Aceri tatarico – Quercetum pubescenti-roboris társulás neve is sugallja a tatár juhar hangsúlyos szerepét ezen élőhelyeken.
Ennek a társulásnak ma azonban csak fajszegény töredékei maradtak fenn az Alföldön, és némileg gazdagabb, de már inkább dombvidéki állományai a magyar Középhegység lábazatain.
Az Alföld más erdőssztyepp-társulásaiban (pl. homoki erdők) a tatár juhar szerepe marginális, viszont tömeges előfordulása ismert a máig fennmaradt keményfás-ligeterdőkben és gyertyános-kocsányos tölgyesekben; továbbá sótűrésének köszönhetően a mélyben sós talajú állományokban (pl. sziki tölgyesek) is felbukkan.
A domb- és alacsony hegyvidékeken elegyedik a klímaregionális (főként cseres-kocsánytalan tölgyes és gyertyános-kocsánytalan-tölgyes) társulásokban, illetve előfordul az edafikus társulásokban (pl. mész- és melegkedvelő tölgyesek) is.
Bükkösökben magasabb hőigénye miatt már ritka (legmagasabban fekvő hazai előfordulásai valamivel 600 m felettiek), a sziklás termőhelyeket (pl. szikla- és törmeléklejtő-erdők) pedig nem kedveli, bár kisebb számban itt is előfordulhat. A teljes area szintjén kitekintve hasonló élőhelyeken találkozhatunk tatár juharral: magasabb ártéri szintek tölgyesei, kocsányos tölgy dominanciájú erdőssztyepp-erdők, valamint tölgyes jellegű domb- és hegyvidéki elegyes, melegkedvelő erdők.
Változatossága
A tatár juhar fajon belüli változatossága csekély, kiemelhető a kopasz termésű törzsalaktól (var. tataricum) megkülönböztethető szőrös ikerlependékű var. hebecarpum. Egyes taxonómusok a tatár juharral alfaji szinten összevonnak egyes, tagoltabb levéllel rendelkező ázsiai taxonokat, pl. a közép-ázsiai A. semenoviit és a Kína keleti részén és Japánban élő A. ginnalát (ez az európai kertekben is megtalálható mandzsu juhar), de ezeket (már csak a földrajzilag jól elkülönülő elterjedési területük miatt is) helyesebb önálló fajokként kezelni.