2019 - Sajmeggy - Prunus mahaleb

Az alábbi tanulmány az Erdészeti Lapok 2019. decemberi lapszámában jelent meg, mely a szövegkapcsolóra kattintva tölthető le pdf. formátumban.

Dr. Kelemen Géza, igazságügyi szakértő

Dr. Tuba Katalin, egyetemi docens, SoE, Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet

Mi jut eszünkbe a sajmeggy említésekor? Szakmai körökben tartott rögtönzött közvélemény-kutatás során mindenki rávágta: pipaszár! De ezen felül csupán csak a tudományos neve került elő. Mellőzött, de inkább elfelejtett fafajunk ugyanis a sajmeggy. Gazdasági jelentősége nincs, nem védett, nem jelölőfaj.

Erdeinkben szinte csak cserjetermetű példányai akadnak, ugyanakkor Budapest belterületének hegyvidéki részein több, 10–12 m magas, 20–25 cm átmérőjű, fajának „matuzsálemei” élik világukat. Érdemes lenne a méretes példányait számba venni a hagyásfák, „faóriások” között, elvégre faja nagy öregjei ezek.

Elnevezései

Egyes tulajdonságairól és felhasználási lehetőségeiről árulkodik a számtalan helyi megnevezése: törökmeggy, mahaleb meggy, szagos meggy, parfümcseresznye, Szent Luca meggy, sziklai meggy, vagy éppen a pipaszármeggy, bádeni meggy. Az egyes elnevezések a különböző tulajdonságait, illetve felhasználási módjait mutatják be, ezért mi is ennek megfelelően tárgyaljuk a továbbiakban.

A sajmeggy angol, spanyol, portugál és francia neve magyarra fordítva a Szent Luca meggy, amely Franciaországban, a Vogézekben található Saint Lucie nevű kolostor nevéből származik. A derék minorita szerzetesek a 17. században számtalan kegytárgyat, díszes használati tárgyat faragtak a kolostor környékén nagy számban előforduló sajmeggyből.

 

Magyar és tudományos nevének etimológiája

Mindannyian tanultuk az erdészeti szakmai ismeretek között, szöget is ütött mindenkinek a fejében a leggyakoribb magyar neve: sajmeggy. Mi az, hogy saj? Az 1862-ben kiadott Czuczor–Fogarasi-féle Magyar nyelv szótára szerint a „csípős, metszős ízű testeket ízlelő szájnak, ínynek, nyelvnek csemcsegését utánozza a sa vagy so, melyből, saj, sajmeggy, […] képződött.”

Aki kóstolta, az tudja, hogy a gyümölcse borzasztó keserű, tehát a magyarázat elfogadható. Ugyanezen szótár megad egy másik jelentést is, ami a termés ízének ismeretében szintén elképzelhető: „indulat-hang, mely fájdalmas érzést, és részvétet jelent, a hajj vagy jaj” rokonaként.

A tudományos neve is fülbemászó: a Prunus mahaleb, ahol a megnevezés második tagja keleties hangulatot áraszt. Való igaz: a magyar Wikipédia szerint a latin fajnév arab eredetű, jelentése: édes illatú, ami virágainak illatára utal. Más nyelvek Wikipédiája szerint viszont a mahaleb az al-Mahlabból származik, amely a cseresznyefa arab megfelelője. Mi az igazság? Arabul nem tudunk, de talán nincs is jelentősége.

Hasznai

Ahogy az Erdészeti Lapok 2019. márciusi számában Hrotkó Károly említette, meggyfák alanyának használják a gyümölcstermesztésben.

Díszfaként is termesztik, elsősorban illatos virágai, mutatós sötétzöld-fényes felületű levelei miatt. Szabad állásban sűrű koronájú, jó alakú, kompakt fácska, amely ajánlott széles körutak, terek, városi parkok, különféle rekreációs területek kialakításához, valamint a lakóövezetek körül védősávok létesítéséhez por-, zaj- és légszennyezés ellen. Ellenáll az ipari szennyezésnek és a gázoknak. Jól tűri a sérüléseket, kiváló a visszaszerző képessége, emiatt bonszájként is szeretik nevelni. Betegségekkel szemben viszonylag ellenálló.

A vörösesbarna, középnehéz, finom szövetű, jól csiszolható és polírozható faanyaga speciális választékként korábbi időkben fontos iparcikk volt.

Íz, illat

A törökmeggy és a mahaleb meggy elnevezés a kis-ázsiai, közel-keleti elterjedésére utal, ahol a magja a mahlab, mahlep, mahlepi, makhlep stb. névvel fűszerként használatos. Erős cseresznye és mandula, kissé vaníliára is emlékeztető aromája miatt kis mennyiségben használják édes ételek ízesítésére, Törökországban, Görögországban, Libanonban, Észak-Afrikában, Szíriában, a Kaukázusban. Főleg az édes húsvéti kenyér, gyümölcskenyerek, gyümölcsrizs, édes kuszkusz fűszerezésére, de tejalapú turmixhoz is kiváló.

A jellegzetes illatáért és ízéért a kumarin nevű anyag felelős. Ez minden cseresznye- és meggyfélében megtalálható, így a sajmeggyben is, a termésben, virágban, fájában, levelében egyaránt. Mi több, a termésből (vagy legalább ízesítésével) készült pálinka nagyra becsült termék

A kumarint gyakran alkalmazza az illatszeripar szappanok, tusfürdők, samponok illatosítására, az élelmiszeripar pedig aromák (marcipán) készítésére. A kumarin továbbá gyógyászati anyag is egyben, mert gyulladáscsökkentő, nyugtató és értágító, véralvadásgátló hatású.

A kumarin az az anyag, ami miatt egyes becses, a nem hétköznapi használatra szánt tárgyaink készítésénél kiemelkedő jelentőségű a sajmeggy faanyaga. Ezek olyan tárgyak, amelyeket ritkábban, különleges alkalmakkor veszünk kézbe. A kézmeleg hatására faanyaga illata intenzívvé válik, decens eleganciát kölcsönözve tulajdonosának. Ez az illat aztán sokáig kíséri a személyt. Ilyen tárgyak többek között a sétapálca, szalvétagyűrű, karmesterpálca, gyufatartó doboz, kegytárgyak, kis dobozok, szelencék, esernyőnyél, levél- és papírvágó kés, gyertyatartó, igényesebb fafaragványok, illetve egyéb asztalos- és esztergályosművek.

A meggyfa pipaszár története

A sarjadó egyenes vesszőiből kialakítható jellegzetes tárgy készítésére utal a sajmeggy „pipaszármeggy” és a „bádeni meggy” szinonim neve is. Az idézett Hrotkó Károly-cikk már előre vetítette a sajmeggy egyik legismertebb felhasználási módját, a pipaszárat, de a „bádeni” jelző nem ennyire egyértelmű megnevezés.

Ez a Baden nevű település Bécs közelében, attól délre található, a királyi Magyarország határához közel.

1820-ban ugyanis Badenban pipagyár és mellette sajmeggy ültetvény létesült. Idővel a gyarapodó szakmai ismeretek lehetővé tették, hogy 70 cm-nél is hosszabb pipaszárat tudtak gyártani, amit aztán már csak segítséggel lehetett meggyújtani.

Mindenesetre nagyon elegáns lehetett, főleg ahogyan a nóta is mondja: „Hosszú vékony a pipaszár, végigcsorog rajta a nyál…”

Hát igen, a kumarin nagyobb mennyiségben már ugyancsak keserű. A hosszú vékony pipaszár kifejezés már önálló életre is kelt, amikor a vékony, magas emberek egyik jellemzőjeként említjük a pipaszár lábat.

A pipafüstöt is megízesíti a már említett, hő hatására erősebben illatozó sajmeggy. Neves pipadohánymárkákat a gyártók előszeretettel ízesítenek cseresznye- vagy meggyízzel.

Látva a badeniek sikerét, rövidesen a környéken, immár a közeli Sopron vármegyei Márcfalva, Nagymarton, Pecsenyéd községekben is megjelentek kisebb sajmeggy ültetvények. Erre figyelt fel az 1818-ban Nagymartonban született Langecker Pál is, aki 1836-tól, már Esztergom Szentgyörgymező nevű részén faesztergályosként a magyarosított Oltósy Pál nevet viselte.

Ahogyan akkor mondták, az első „bádeni szagosmeggy” csemetéket 1842-ben ültette el. A megtermelt meggyfákból sétabotokat, szivar- és cigarettaszipkákat (amelyből volt férfiaknak és nőknek készült változat is), pipatömőt, meggyfa pálcát, esernyőnyelet és síbotot is készített hamarosan megnyílt gyárában. Fénykorában, egész Európában, de az amerikai kontinensen is adott el termékeiből, komoly konkurenciát okozva a badenieknek.

Oltósy Pál 1894-ben hunyt el, Esztergomban emléktábla hirdeti a lakhelyét. A céget fia, majd unokája vitte tovább, míg végül az Oltósy Szipkagyár a második világháború utáni államosítás nyomán 1951-ben átalakult és Esztergomi Fatömegcikkipari Vállalat néven termelt. Később a Kályhacsempegyár faipari részlegeként működött tovább.

A badeni ültetvények már korábban, az első világháborút követő élelmiszerhiánynak estek áldozatul: kivágták, és zöldségeskert lett a helyén.

A sajmeggy ültetvény

1877-ben az Erdészeti Lapokban Scherffel Róbert, Sopron város erdőmestere írt A török-meggy (sajmeggy, Prunus mahaleb L.) tenyésztése pipaszár-termelés czéljából címmel. A sajmeggyes nevelésének technológiájáról szóló javaslata, amit szintén az Erdészeti Lapokban nagy vonalakban majd’ 60 évvel később Roth Gyula, és rá újabb húsz évvel Lengyel Sándor is megismétel, így szól: „Ültetés után, „a következő tavaszon a most már két éves ültönczöket visszametsszük olykép, hogy a gyökfejecskék 5-8 cm-nél hosszabbra ne maradjanak”.

A visszametszett törzsekről a rá következő tavasszal a képződő hajtásokból csak a legszebb négyet vagy ötöt kell meghagyni. A sarjakat minden legkisebb oldalhajtástól meg kell tisztítani.

Az igen magas sarjakat már az első évben, körülbelül augusztus elején visszametsszük; az összes sarj csúcsmetszésére azonban csak a következő év tavaszán kerüljön sor, amikor mindegyiket egyformán, pl. másfél méter magasságban csonkoljuk. A csonkolt részhez közel képződő oldalhajtásokat kímélni kell. A korona ezen oldalágainak segítségével a következő tavasszal minden sort egy-egy összefüggő egésszé kötözünk, minden két-két törzs közé egy 5– 8 cm vastag és megfelelő hosszúságú karót verünk le, és ezen karókhoz kötözzük a szomszédos sarjak ágait. A 3. év végén vágjuk a sarjakat.

A telep kezelve 28–30 évig él, de más források az élettartamot akár 50–60 évig, vagy még hosszabb ideig is elképzelhetőnek tartják.

 

Megtudhatjuk még, hogy a sajmeggy vesszőtelep legnagyobb ellensége a jégverés és a nyúl.

1957-ben Lengyel Sándor az Erdészeti Lapokban megjelent írásából értesülünk az Esztergomi Fatömegcikk Ipari Vállalatról és sarjtelepeiről. A cikkíró működőnek írja a Vállalatot, de az is kiderül az írásból, hogy a bot- és szipkatermelés bajban van, de egyúttal szorgalmazta a valószínűleg akadozó meggyfa bot és sétapálca-termelés felfuttatását, erdőgazdasági felkarolását.

 

A második világháborút megelőzően az országban apróvadtenyésztési célokat szolgáló remízek pálca- és (újdonságként) gyümölcstermelésre való átalakításának lehetőségét is bemutatva.

1937-ben az Erdészeti Lapokban Ágfalvi Imre írása jelent meg a megtermelt, levágott meggyfavesszők kezeléséről.

De mindez a múlté. A 19. század elejétől ível fel a sajmeggy pályája, a század végi tetőponttal, aztán az első világháború végére történő visszaesés következett. A 20. század harmincas éveiben kisebb reneszánsza következett, hogy aztán ismét visszaessen az ismertség peremére, ahonnan a mai napig nem tért vissza. Jó lenne, ha tudnánk a jelenleginél méltóbb helyet találni számára az erdeink környezetében.

 

2020

2020
Tatár juhar - Acer tataricum 2020
2019
Sajmeggy - Prunus mahaleb 2019
2018
Virágos kőris 2018
2017
A vadalma - Malus sylvestris 2017
2016
A mezei szil - Ulmus minor 2016
2015
Kocsányos tölgy - Quercus robur 2015
2014
Mezei juhar - Acer campestre 2014
2013
Házi berkenye - Sorbus domestica 2013
2012
Zselnicemeggy - Padus avium 2012
2011
Tiszafa - Taxus baccata 2011
2010
Ezüst hárs - Tilia tomentosa 2010
2009
Mézgás éger - Alnus glutinosa 2009
2008
Törékeny fűz - Salix fragilis 2008
2007
Szelídgesztenye - Castanea sativa 2007
2006
Magyar kőris - Fraxinus angustifolia vahl subsp. danubialis pouzar 2006
2005
Közönséges boróka - Juniperus communis 2005
2004
Fekete nyár - Populus nigra 2004
2003
Hegyi juhar - Acer pseudoplatanus 2003
2002
Molyhos tölgyek - Quercus pubescens AGG. 2002
2001
Bibircses nyír - Betula pendula 2001
2000
Barkócaberkenye - Sorbus torminalis 2000
1999
Hegyi szil - Ulmus glabra 1999
1998
Vadkörte - Pyrus pyraster 1998
1997
Kislevelű hárs - Tilia cordata 1997
1996
Madárcseresznye - Cerasus avium 1996

1996



Évek fái