2017 - A vadalma - Malus sylvestris

Az alábbi tanulmány az Erdészeti Lapok 2017 szeptemberi lapszámában jelent meg, mely a szövegkapcsolóra kattintva tölthető le pdf. formátumban.

Dr. Frank Norbert tanszékvezető egyetemi docens, SOE EMK EMEVI

A vadalma (Malus sylvestris (L.) Mill.) erdőművelési tulajdonságai

„S ha csakugyan vadalmafa lennék,

Volna öröm a földön és

Sehol semmi bú, szenvedés

S a mosolygó fejeket nem

Bántaná az elköltözés.”

Juhász Gyula: Szeretném, ha vadalmafa lennék!

A Malus nemzetség egyetlenegy faja, csak a vadalma (Malus sylvetris) őshonos Közép-Európában. Mivel a faj gazdasági jelentőséggel alig rendelkezett, az elterjedési területén lévő erdőkből, mezőgazdasági területekről nagyrészt eltűnt. Az alma, amely a Föld és a női nem szimbóluma is, már a bibliai kezdetektől elkíséri az emberiséget. Míg a keltáknál a szerelmet, a fiatalos erőt és a termékenységet szimbolizálta, addig a germánoknál az anyai mell és a szerelem jelképe volt.

Az általában 6–10 méter magasságú fa időjárástól és termőhelyi viszonyoktól függően, de túlnyomó részben április második felében virágzik. A virágzás időtartama hosszabb, mint a nemesített fajtáké, általában 8–10 nap. Az elnyomott, kis koronájú fák csak nagyon későn és kevésbé intenzíven virágoznak.

Jellemző, hogy az idős példányok villásak, sőt sokszor ikertörzsűek, melyek koronája azonban összeér, így az összkorona-felület igen terjedelmes.

Termése 2-3 cm átmérőjű, éretten sárgászöld színű, fanyar ízű alma; magja 5-6 mm nagyságú, világosbarna. Termése a maggal együtt szeptember végén, október elején hullik; kedvelt tápláléka a vaddisznónak.

Félárnyéktűrő, azonban különösen fiatalkorban igényli a megfelelő megvilágítást. Fagyérzékenységéről, télállóságáról, valamint a szárazság elleni tűréséről megoszlik a szakemberek véleménye. Természetes előfordulási helyein csak azokban az állományokban lehet versenyképes a többi fafajjal szemben, ahol a lombkoronaszint nem teljesen zárt.

Termése csírázásgátló anyagokat tartalmaz, ezért a csemetekerti szaporításhoz a terméshústól el kell választani magokat. A magvak 2–10 °C hőmérsékleten, 11% páratartalom mellett 2 évig is megőrzik csírázóképességüket.

A magvetés tavasszal és ősszel is lehetséges, de a nemzetközi gyakorlatban inkább az őszi vetés terjedt el, amelyet azonban a rágcsálóktól védeni kell. A tavaszi vetés esetén azonban szükséges a hidegszkarifikálás (10 héten keresztül 3 °C-on való tárolás), majd vetés, különben másodlagos magnyugalmi állapot következik be, és az elvetett magtétel csak a rákövetkező évben fog csírázni.

Teljes vetés estén 10–30 g/m2, soros vetés esetén 1–3 g/dm a vetőmagnorma, melyet 2–3 cm takaróréteggel kell fedni. Átlagosan 1 kg vadalmamag mintegy 11 000 csemete előállítására alkalmas.

A vadalma gyökérzete sekélyen futó, gazdagon elágazó, azonban hajlamos szívgyökérzet fejlesztésére is. Gyökérzetének sarjazdóképessége rossz, bár előfordul; a rendszertelenül megjelenő tősarjak fejlődése gyenge, magoncai viszont az almanemesítés kiváló alanyai.

A vadalma fatermése ritkán éri el az iparifaméretet. Mivel azonban termése élelemként és takarmányként is igen kedvelt volt, már a 16. századtól Európa számos részén védelemben részesült, sőt például a Nassaui fa- és erdőrendtartás kimondottan tiltotta a vadalma és vadkörte kivágását.  

A vadalma ex situ megőrzése jelentős erdőművelési beavatkozást igényel, azaz a meglévő fák, fácskák szabad állásba való helyezése és ápolása, nevelése, esetleges védelme feltétlenül szükséges. A külföldi tapasztalatok alapján a középerdőalak tűnik a legmegfelelőbbnek a fenti célok elérése érdekében.

A vadalma, mint általában az erdei gyümölcsök, elfeledett fafaj; a történelem előtti időkben azonban fontos szerepet töltött be az emberek táplálkozásában. Manapság is számos lehetséges alkalmazási területe van (lehetne) a szél- és hófogó erdősávokban, faállományok elegyítésében, erdőszegélyek kialakításában, valamint a szociális, üdülési rendeltetéssel rendelkező erdeinkben, a táj egyhangúságának feloldásában. Végezetül Luther Márton szavai: „Ha tudnám, hogy holnap a világ elpusztul, már ma ültetnék egy almafát.

2018

2018
Virágos kőris - Fraxinus ornus 2018
2017
A vadalma - Malus sylvestris 2017
2016
A mezei szil - Ulmus minor 2016
2015
Kocsányos tölgy - Quercus robur 2015
2014
Mezei juhar - Acer campestre 2014
2013
Házi berkenye - Sorbus domestica 2013
2012
Zselnicemeggy - Padus avium 2012
2011
Tiszafa - Taxus baccata 2011
2010
Ezüst hárs - Tilia tomentosa 2010
2009
Mézgás éger - Alnus glutinosa 2009
2008
Törékeny fűz - Salix fragilis 2008
2007
Szelídgesztenye - Castanea sativa 2007
2006
Magyar kőris - Fraxinus angustifolia vahl subsp. danubialis pouzar 2006
2005
Közönséges boróka - Juniperus communis 2005
2004
Fekete nyár - Populus nigra 2004
2003
Hegyi juhar - Acer pseudoplatanus 2003
2002
Molyhos tölgyek - Quercus pubescens AGG. 2002
2001
Bibircses nyír - Betula pendula 2001
2000
Barkócaberkenye - Sorbus torminalis 2000
1999
Hegyi szil - Ulmus glabra 1999
1998
Vadkörte - Pyrus pyraster 1998
1997
Kislevelű hárs - Tilia cordata 1997
1996
Madárcseresznye - Cerasus avium 1996




Évek fái