2017 - A vadalma - Malus sylvestris

Az alábbi tanulmány az Erdészeti Lapok 2017 januári lapszámában jelent meg, mely a szövegkapcsolóra kattintva tölthető le pdf. formátumban.

A vadalma kétszáz évvel ezelőtti tananyagban

Mint ismeretes, Selmecbányán az Erdészeti Tanintézetben 1809-ben megindított erdészeti felsőoktatás első tanára Heinrich David Wilckens volt. Előadásai alapján 1815-ben Nedeczei Nedeczky Ferenc akkori hallgató német nyelven, Erdészettan címen, öt kötetes kéziratot állított össze, amelyet 1973-ban Zakar János lefordított. E mű második kötete „Az erdészeti növények ismerete” címet viseli, melyben 48 fásszárú növényfaj ismertetését találjuk, köztük a vadalmáét. Az alábbi írás jól példázza, hogy kétszáz évvel ezelőtt mennyi ismeret gyűlt össze a fásszárú növényekről, s mit kellett akkor elsajátítani egy hallgatónak. Az ismertetés szakmai korrekción nem esett át, benne terminológiai hibák is megmaradtak.

Vadalma

Malus Sylvestris

Kicsiny, gömbölyű, felül laposra nyomott almákkal, majdnem ülő virágokkal; levelei tojásdadok, kihegyezettek, fűrészelt szélűek, a levéllemez felül kissé bolyhos, alul sima. Ágai tövisesek.

A vadalma középmagas, erőteljes lombhullató fafaj, alacsony törzzsel, szabálytalan alakú, de mégis gömbölyded koronával és összevissza álló ágakkal. Az aljnövényzetet maga alatt nem nyomja el. A magas hegyek előhegyein, a középhegységekben és a síkvidékeken egyaránt előfordul, minden kitettségben és minden talajon, kivéve a vizes és a száraz homokot. Legjobban kedveli azonban az alacsony hegységeket és a sík vidékeket, a védett, árnyast fekvést, a mélyrétegű, nyirkos, szemcsés vagy morzsás agyagtalajt. Ilyen termőhelyen 60 év alatt 20–30 láb magasságot és 1–1½ láb törzsvastagságot ér el. Minden évben terem, és sokszor eléri a 80–100 éves kort.

A magasabb hegyekben vagy a középhegységek magasabb fekvésű részein alacsony, göcsörtös, szabálytalan fává nő. Főgyökere 2–3 láb mélyen hatol a talajba, a vízszintesen futó oldalgyökerek pedig 4 lábnyi vagy még nagyobb távolságra is szétágaznak. Törzse rendszerint nem hosszabb 18 lábnál, koronája pedig nagyon szabálytalan, kiugró részekkel, de erőteljes és felül lekerekített. Ágai többnyire vízszintesen indulnak, de később össze-vissza nőnek, mohával fedettek és oldalukon hegyes tövisek vannak.

Kérge fiatal korában a hajtásokon szürkés- vagy vörösesbarna, szürkén pontozott. Idősebb korában barnásszürke, pikkelyesen elváló, amelyek fokozatosan lehullanak. Május elején lombosodik, vörösbarna, sima rügyekből. Levelei szórt állásúak, melyek ¾ hüvelyk hosszú, vöröses színű, felül barázdát mutató, kissé molyhos nyélen ülnek. A levelek tojásdadok, egyszer hosszúkásak, máskor kerekdedek, tompán kihegyezettek, fűrészelt szélűek. A levéllemez felül sötétzöld és sima, csak fiatal korban az erek mentén kissé molyhos; a levéllemez alsó fele világoszöld, fényes, sima. Lombja októberre pirosassárga szint ölt vagy teljesen piros lesz, elhervad, majd lehullik.

A vadalma teljes hímnős növény, amelyik májusban, lombfakadáskor nyílik. Virágai a kétéves, vagy annál idősebb, rövid oldalágakon, ugyanazon rügyekből fejlődnek, mint a levelek, és 4–5 levél közt, néhány virágból álló nyeletlen ernyőt képeznek. Az ernyő egyes virágai rövid nyélen ülnek, magházuk alsó állású. Virágaiból megtermékenyülés után kicsiny, kerek, alul-felül összenyomott, alul a nyélnél bemélyülő, zöld színű, sima héjú almatermés fejlődik. Gyümölcse október elejére megsárgul, megérik. A vastag, zaftos, savanyú ízű, fogvásító termés húsának belsejében, tengelyük mentén felnyíló, ötrekeszű magház van, melyben a lefelé kihegyesedő, összenyomott, egyik oldalukon lapos, másik oldalukon kidomborodó, néha szögletes alakú magot találjuk.

A vadalma termése érés után nemsokára lehull és a földre jutó magvakból a következő év júniusában kikél a kis csíranövény, ami két világoszöld, tojásdad alakú sziklevéllel jelentkezik. A fiatal csemete eleinte lassan nő, nagyon érzékeny és védelemre szorul. Fiatal korában eredményesen ültethető át, és 20. életéve után teremni kezd. Ha törzsét a föld fölött levágjuk, a visszamaradó tuskó, de a gyökerek is, sarjakat hoznak. A gyökerek különben maguktól is szívesen sarjadzanak, ami által a főtörzs növekedését gátolják.

Fája fehéres, de legtöbbször barnásan erezett, nehéz, kemény, szívós, finom rövid rostú, gyalulva finom, sima felületet ad.

A vadalma 60. életéve után többnyire gesztkorhadás áldozata lesz, odú keletkezik benne, eközben még tart vastagsági növekedése, de a gesztkorhadás később mégis végez vele.

A nem megfelelő talajon álló fa sokat szenved a rátelepedő zuzmóktól, ami sorvadásához vezet, és amit a csúcsszáradásról lehet felismerni. Virágja és az újulat sokat szenved a fagytól. Többféle madár, a mókus és az egerek szívesen fogyasztják a vadalma magját, miközben azonban sok magot szét is hurcolnak és így a fa terjedését előmozdítják. A szarvas és a vaddisznó szintén szívesen fogyasztják a vadalmát.

A vadalma ugyan nem túl értékes erdei fa, de mégis hasznos. A vadgazdálkodás számára kitűnő takarmányt szolgáltat, különösen a szarvas és vaddisznó számára, de a madarak is szívesen fogyasztják. Fáját szívóssága miatt fogaskerekek fogaihoz és meghajtóművekhez használják, a kocsigyártó pedig a legtartósabb szántalpakat készíti belőle. Esztergályozáshoz is alkalmas, az asztalos pedig jól gyalulhatósága miatt használja szívesen, de készít belőle szerszámnyeleket, fogantyúkat is. Azonkívül a legjobb vonalzók és rajztáblák készülnek belőle. A fafaragó is szívesen dolgozik vele.

Mint tűzifa és faszén-alapanyag csak közepes értékű, ezért ilyen célra nem is nagyon használják. Kérgének belső részéből, timsó hozzáadásával, azt a szép sárga színt állítják elő, amit a franciák filage mordant-nak neveznek (maró pác). Virágait a méhek szívesen látogatják. Gyümölcséből almabor, pálinka és ecet készül.

Közreadja: Dr. Bartha Dénes