2017 - A vadalma - Malus sylvestris

Az alábbi tanulmány az Erdészeti Lapok 2017. októberi lapszámában jelent meg, mely a szövegkapcsolóra kattintva tölthető le pdf. formátumban.

Dr. Tuba Katalin egyetemi adjunktus, SoE EMK, Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet

A vadalma károsítói

A vadgyümölcsök közül a vadalma az egyik legmostohább sorsú fafajunk. Jóformán erdőszélekre, beerdősülő árkokba szorult vissza, pedig a madaraknak és emlősöknek is fontos tápláléka. Őshonos fafajként ráadásul számtalan károsítója is van.

Az alma, ezen belül a vadalma a maga nemében igen gazdag ízeltlábú kapcsolatrendszerrel rendelkezik. A termesztett almán előforduló összes károsító megjelenhet a vadalmafákon is.

Károsítók szempontjából a különbség a termesztett és a vadalmák között inkább a fajok gyakoriságában keresendő. A termesztett almánál a termesztés intenzitása és ebből adódóan az alkalmazott technológiák miatt a természetes egyedszám-szabályozó mechanizmusok nem igazán tudnak érvényesülni, így viszonylag gyakori egy-egy károsító jelentős mértékű felszaporodása az ültetvényekben.

Ezzel ellentétben a vadalmán a természetes védekezési mechanizmusok kialakulása gyakori. Ennek és sporadikus előfordulásának köszönhetően sem járványok, sem tömegszaporodások fellépése nem jellemző rá.

Az almákat károsító fajok között szép számmal található honos és idegenhonos, poli-, oligo-, valamint monofág faj is. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy napjainkban a vadalmát leginkább a vadak által okozott károsítás és a hibridizáció, valamint egyes nem szerencsés fagazdálkodási beavatkozások veszélyeztetik.

Rövid összefoglalóm terjedelmi korlátai miatt inkább csak felsorolásszerűen tudom tárgyalni az almákon gyakrabban megfigyelhető fajokat. Akinek egy-egy károsítóra vonatkozóan több információra (tápnövények, életmód, szaporodás) lenne szüksége, ezek alapján már utána tud nézni a fajoknak a bőséges kertészeti szakirodalomban.

 

Talajlakó károsítók

A talajlakók közül elsősorban a májusi (Melolontha melolontha), az erdei (M. hippocastani) és a kalló cserebogár (Polyphylla fullo) pajorjai fogyasztják szívesen a hajszálgyökereit, illetve hámozgatják a vastagabb gyökereket. Fiatal fák esetén (6–8 éves) akár a fa pusztulását is előidézhetik.

A kéregben, a fában előforduló rovarok

A szúbogarak közül elsősorban a kis gyümölcsfaszú (Scolytus rugulosus), a nagy gyümölcsfaszú (S. mali) és a púposszú (Xyleborus dispar) megjelenésére számíthatunk vadalmafákon. Fajtól függően mind érési rágásukkal, mind költési rágásukkal gondot okozhatnak. A szúk által megtámadott fák legyengülnek, senyvednek, a fejlődésben visszamaradnak, szélsőséges esetben el is pusztulhatnak.

Az almafaszitkár (Synanthedon myopaeformis) hernyója a kéreg alatt készíti el járatát. A kambiumot károsítja, de a fatestet megkíméli. Rágásával egyidejűleg utat nyit számos kórokozónak. Jelentős felszaporodása esetén a fák tápanyagellátásának akadozását, ennek következtében ágelhalásokat idézhet elő.

A lepkék közül fás részeken táplálkozó további fajok a nagy (Cossus cossus) és a kis farontó (Zeuzera pyrina). Hernyóik a fák törzsében, a kis farontóé a vastagabb ágakban is megfelelő élőhelyet talál. A károsított részek könnyen törnek. A nagy farontó inkább a legyengült fákat, míg a kis farontó az egészséges fákat is megtámadja.

A hajtásokon előforduló rovarfajok

A fás részeken több pajzstetűfaj (Diaspidiotus perniciosus, Parthenolecanium corni, Lepidosaphes ulmi) lárvája és kifejlett egyede is károsít. A hajtásokat és a fás részek kérgét szívogatják. Jelentősebb felszaporodásuk során a fa csúcsi részének elhalását is előidézhetik.

A vértetűt (Eriosoma lanigerum) Magyarországon 1885-ben észlelték először. A vad- és termesztett almafákat egyaránt károsítja. Előszeretettel telepszik meg sebzéseken. A fiatalabb hajtásokon, a sebhelyek szélén fehér, vattaszerű bevonatot képez. Szívása nyomán a hajtásokon, az ágakon sima falú duzzanatok képződnek. A duzzanat oka, hogy a vértetű nyála az osztódó szövetekben óriássejtek keletkezését indukálja. Ezeken a helyeken a héj könnyen felreped, és idővel elrákosodó sebek alakulnak ki. Ezzel egyidejűleg más kártevők, gombák és baktériumok számára is fertőzési kaput nyit. A súlyosan károsodott ágrészek torzulnak, esetenként elhalnak. Hasonló típusú károsítás alakulhat ki a fiatal fák gyökerén is. Természetes ellenségét, a vértetű-fürkészt (Aphelinus mali) Jeszenszky Árpád 1926 nyarán kezdte betelepíteni Magyarországra.

A leveleken előforduló rovarfajok

A vadalmafákon a közönséges levélpirosító alma-levéltetűt (Dysaphis devecta) és a szürke alma-levéltetűt (Dysaphis plantaginea) lehet gyakrabban megfigyelni, de e fajok populációinak egyedszámát a fátyolkák, a katicabogarak és a zengőlegyek hatékonyan csökkentik. A közönséges levélpirosító alma-levéltetű jelentős nyári levélhullást, míg a szürke alma-levéltetű hajtásrövidülést és apró, deformált termések kialakulását idézheti elő.

A levelek fonákján, a levelek, illetve a virágok alapjánál a nimfák által kiválasztott, hullámos viaszszálakról ismerhető fel az amerikai lepkekabóca (Metcalfa pruinosa), amely szintén jövevényfaj. Az esetek többségében vagy maguk az imágók, vagy a nimfák is megtalálhatók a károsítás helyén. A táplálkozási szívásnyom nemcsak kaput nyit más fertőzéseknek, de megfelelő élőhelyet is biztosít a korompenésznek, és ezzel egyidejűleg a fotoszintetikus teljesítményt is csökkenti.

A leveleken számos levélaknázómoly megfigyelhető, így a lombosfa-fehérmoly (Leucoptera malifoliella), az almalevél-sátorosmoly (Phyllonorycter corylifoliella), az almalevélmoly (Phyllonorycter blancardella), a geraszimov almalevélmoly (Phyllonorycter gerasimowi) és az almalevél-törpemoly (Stigmella malella).

Az almalevéltörpemoly kígyóaknát készít a levél színén, míg a másik négy faj foltaknában rág. A lombosfa-fehérmoly és az almalevél-sátorosmoly aknáját a levél színén, míg az almalevél-moly és a geraszimov almalevélmoly a levél fonákján aknáz.

A felsorolt fajok éves nemzedékszáma 2–4 között változik. Erdőben, erdőszéleken a fürkészdarazsak az aknázók hernyóit jelentősen megtizedelik, így jelentősebb felszaporodásukra ezeken az élőhelyeken nem kell számítanunk.

A virágon, a termésen előforduló rovarfajok

Erdőszéleken a virágbimbókban nagyon gyakran okoz jelentős kárt az ormányosbogarak közé tartozó bimbólikasztó bogár (Anthonomus pomorum). Az avarban telelő bogarak éppen a fák fakadása idején jönnek elő. A nőstények a tojásaikat a bimbókezdeményekbe helyezik, itt fejlődnek ki a lárvák, majd a bogarak.

A bundásbogár (Epicometis hirta) a porzót, a termőt és a szirmokat rágja. Erdőszéleken szintén nagyon gyakori faj, így gyakran károsítja a vadalmát.

Kora tavasszal az almafákon számos sodrómoly (dudva-, ligeti, kerti sodrómoly és az almailonca) lárvája odvasítja a rügyeket, majd összesodorják a leveleket. Hűvös tavaszokon, mivel a hernyók fejlődése elhúzódik, és nyáron a hernyók a terméseket hámozgatják, jellegzetes, nagy kiterjedésű, szabálytalan foltokat hagyva maguk után.

A terméseken a legmeghatározóbb károsító mind a termesztett, mind a vadalmákon az almamoly (Cydia pomonella). A hernyók járatai a magházig hatolnak, a magokat is elfogyaszthatják. A hernyók a gyümölcsök érintkezési felületén egyik gyümölcsből a másikba rághatják át magukat. Kétnemzedékes faj. Utóbbi fajnak köszönhetően ép vadalmát alig lehet találni manapság a fákon.

A pajzstetvek (D. perniciosus, L. ulmi) a terméseket károsítva jellegzetes „lázfoltot” okoznak. A terméseken károsít még a poloskaszagú almadarázs (Hoplocampa testudinea), melynek fiatal lárvája a terméseken aknáz, az idősebb a magokat és a gyümölcshúst eszi. Az almamagmoly és a galagonya-bogyómoly ugyancsak a terméseket fogyasztja. Elsősorban az erdőszéli fákat lepik meg.

Emlősök

Az emlősök közül a mezei pocok (Microtus arvalis) és a kószapocok (Arvicola terrestris) különösen a fiatal fáknál okozhatnak komoly gondokat, hiszen a vadalma elsősorban erdőszélen fordul elő, ami a pockok számára is kedvelt élőhely. A mezei pocok a fák kérgét hámozgatja, a kószapocok a hajszál- és oldalgyökereket fogyasztja.

A mezei (Lepus europaeus) és az üregi nyúl (Oryctolagus cuniculus) főleg a havas teleken jelentenek gondot a rügyek és a kéreg lerágása miatt. A mezei nyúl az almát különösen kedveli. Az őz (Capreolus capreolus) és a szarvas (Cervus elaphus) a fák rügyeinek lerágásával és agancsváltáskor dörzsöléssel okozhatnak kárt a vadalmafákban.

2020

2020
Tatár juhar - Acer tataricum 2020
2019
Sajmeggy - Prunus mahaleb 2019
2018
Virágos kőris 2018
2017
A vadalma - Malus sylvestris 2017
2016
A mezei szil - Ulmus minor 2016
2015
Kocsányos tölgy - Quercus robur 2015
2014
Mezei juhar - Acer campestre 2014
2013
Házi berkenye - Sorbus domestica 2013
2012
Zselnicemeggy - Padus avium 2012
2011
Tiszafa - Taxus baccata 2011
2010
Ezüst hárs - Tilia tomentosa 2010
2009
Mézgás éger - Alnus glutinosa 2009
2008
Törékeny fűz - Salix fragilis 2008
2007
Szelídgesztenye - Castanea sativa 2007
2006
Magyar kőris - Fraxinus angustifolia vahl subsp. danubialis pouzar 2006
2005
Közönséges boróka - Juniperus communis 2005
2004
Fekete nyár - Populus nigra 2004
2003
Hegyi juhar - Acer pseudoplatanus 2003
2002
Molyhos tölgyek - Quercus pubescens AGG. 2002
2001
Bibircses nyír - Betula pendula 2001
2000
Barkócaberkenye - Sorbus torminalis 2000
1999
Hegyi szil - Ulmus glabra 1999
1998
Vadkörte - Pyrus pyraster 1998
1997
Kislevelű hárs - Tilia cordata 1997
1996
Madárcseresznye - Cerasus avium 1996

1996



Évek fái
Szavazzon az ÉV FÁJA 2021-ra!

Kérjük a nem vagyok robot pipát kattintsa le először és csak utána szavazzon!

Lisztes berkenye (Sorbus aria)

Középhegységeink sziklás termőhelyeinek ritka vadgyümölcs faja, amely nagy alakváltozatosságot mutat, és gyakran kereszteződik más berkenyékkel. Virágait sok rovar látogatja, termését a madarak fogyasztják. Erdőgazdasági jelentősége nincs, ezért visszaszorulóban van.

Fehér nyár (Populus alba)

Az alföldi területek tájkép-meghatározó fafaja, tág tűrőképessége folytán többféle élőhelyen megjelenik. Kiváló gyökérsarj-képzése következtében a változó klímában és a kiszárított termőhelyeken is helyben megtartható.

Kecskefűz (Salix caprea)

A húsvéti barkát részben ez a faj szolgáltatja, fatermetű egyedei azonban ritkaságszámba mennek, mivel évszázadokon keresztül gyomfának tekintették, s ma is igyekeznek felverődő egyedeit visszaszorítani. Egyetlen fűzfajunk, amely többletvíz nélkül él.

Már szavaztam, tovább az oldalra >>