2016 - A mezei szil - Ulmus minor

A mezei szil kórokozói

Az alábbi tanulmány az Erdészeti Lapok 2016 júniusi lapszámában jelent meg, mely a szövegkapcsolóra kattintva tölthető le kép formátumban.


Prof. dr. Szabó Ilona, egyetemi tanár,NYME EMK EMEVI 

A mezei szil betegségei közül, jelentőségét és hatását tekintve, magasan kiemelkedik a szilfavésznek nevezett hervadásos edénybetegség (tracheomikózis), amelynek következtében Európában és Észak-Amerikában az őshonos szilfajok egyedei jórészt kipusztultak, és a szilek erdészeti szerepe jelentősen megváltozott.

 E pusztító hatású betegség mellett a szileknek számos, az eddigi tapasztalatok szerint tömeges pusztulást nem okozó, változó gyakorisággal fellépő betegségét, kórokozóját ismerjük.

 Szilfavész

Európában a szilfavész első járványhulláma az 1910-es évektől kezdődött, és az 1930-as években tetőzött. A szilek tömeges pusztulása Hollandiában kezdődött (erre utal a holland szilbetegség megnevezés), majd a járvány egész Európán végigsöpört.

            A kórokozó az Ophiostoma ulmi tömlősgomba volt (akkori szinonim nevei Ceratocystis ulmi, Ceratostomella ulmi). Eredetét tekintve feltételezhető, hogy Kelet-Ázsiából származott, mivel az ottani szilfajok a fertőzés ellenére sem betegednek meg, valószínűleg a koevolúció során kialakult tolerancia következtében.

            A kórokozót behurcolták Észak-Amerikába is, ahol szintén nagy pusztulást okozott. A második járványhullám Európában az 1960-as évektől kezdődött és napjainkban is tart. Ezt már a kórokozónak egy fokozottan agresszív változata okozza, amelyet tenyész-morfológiai, élettani és molekuláris különbségek alapján új fajként ismertek el Ophiostoma novo-ulmi néven. Bebizonyosodott, hogy az egyik alfaja (Ophiostoma novo-ulmi subsp. novo-ulmi) Kelet-Európában (Ukrajna) már az 1940-es években megjelent, és onnan terjedt nyugati irányba. A másik alfaj (Ophiostoma novo-ulmi subsp. americana) 1960 táján Észak-Amerikából került be fertőzött faanyaggal.

            A betegség tünetei nyár elején, júniustól mutatkoznak. Egyes ágakon a hajtások, levelek hervadnak, elszáradnak, majd az érintett ág elhal. A következő években újabb koronarészek esnek áldozatul hasonlóképpen, végül a fa elpusztul. Ha a fertőzés gyökér-érintkezések útján történik, a pusztulás gyorsabb lefolyású, ilyenkor a fák akár egy év alatt is elpusztulnak. Tracheomikózisra utaló tipikus tünet az edények barna elszíneződése, amely a levelekben, ágakban, a törzsben és a gyökerekben egyaránt megfigyelhető. Az ágak és a törzs keresztmetszetén jellegzetesek a külső, folyó évi szíjácsgyűrűben kialakuló barna foltok, amelyek később körkörösen összefüggő barna gyűrűt képeznek. Az elszíneződött edényekből a kórokozó kitenyészthető.

            A pusztuló fákat költés céljából a szil szíjács szúk támadják meg (Scolytus scolytus és Scolytus multistriatus). Költési meneteikben a kórokozó gomba ivartalan alakja (Pesotum ulmi) tenyészik. A spórák, hifadarabok rátapadnak a kifejlődő, új bogárnemzedék egyedeire, amelyek kirepülés után, a szilfák koronájában, a végső elágazásoknál végzett érési táplálkozásuk során megfertőzik a fákat. A fertőzés terjedésének más módja is lehetséges, elsősorban a gyökérérintkezéseken keresztül, ahol a gomba hifái átnőnek a szomszédos fák gyökereibe. A kórokozó nagy távolságokra a kéregben hagyott rönkök és a kezeletlen faanyag forgalmazása útján terjed.

            A szilfavész elleni eredményes védekezés lehetőségei korlátozottak. Kertészeti területen járható útnak bizonyult a rezisztenciára nemesítés az ellenálló képességet genetikailag hordozó ázsiai szilfajok felhasználásával. A járvány mértékét csökkentheti a szil szíjács szúk populáció-gyérítése feromoncsapdákkal, és a tömegszaporodásuk megelőzése az elpusztult és döntött fák lekérgezésével. Fontos a faanyag kereskedelmét szabályozó karantén intézkedések betartása. Városi környezetben a betegség kezdeti stádiumában a fertőzött ágak visszavágása is eredményes lehet.

            Kutatások folynak az antagonista szervezetek alkalmazhatóságát és hatékonyságát illetően, így a virulenciát csökkentő mikovírusok vagy vírusszerű RNS szegmensek alkalmazása, esetleg rezisztenciát indukáló baktériumokkal és gombákkal végzett injektálás (pl. Pseudomonas syringae, Verticillium dahliae, vagy éppen az Ophiostoma ulmi kevéssé agresszív törzsei stb.). Próbálkozások folytak a fák gombaölő szerekkel történő injektálásával is.

 Levélbetegségek

 A szilek levelein előforduló kórokozók között vírusokat, fitoplazmákat, baktériumot és gombákat egyaránt ismerünk. A vírusok (szil mozaik vírus és szil tarkulás vírus) a levelek mozaikos foltosodását, tarkulását, a levéllemez torzulását idézik elő.

            A fitoplazmák háncsnekrózist, a levelek sárgulását, valamint hajtáshalmozódást, boszorkányseprűt okoznak. A vírusos és fitoplazmás betegségek megjelenésére főleg díszfaiskolákban lehet számítani, erdei környezetben kevésbé.

            A baktériumok közül a levélszélbarnulást, levélperzselődést okozó Xylella fastidiosa esetleges megjelenése jöhet számításba. Több mint száz fafajon előforduló karantén kórokozó, főleg Észak- és Dél-Amerikában elterjedt, ahol az amerikai szilen is előfordul. Az utóbbi években Európában is megjelent, a mediterrán vidékeken olajfaültetvényekben károsít.

            A gombák közül a szilek levelein hazánkban gyakori a Mycosphaerella ulmi tömlősgomba (konídiumos alakja a Phloeospora ulmi). Szabálytalan, zöldessárga, később barna, részben összefolyó levélfoltokat, szöveti nekrózisokat okoz. A tünetek a nyár második felétől jelentkeznek. Az ivartalan termőképletek (acervuluszok) augusztus végén, szeptemberben alakulnak ki. Nedves időben a levelek fonákján feltűnő a kiáramló konídiumok fehéres, rózsaszínes tömege. Az ivaros alak a lehullt, áttelelt levelekben fejlődik ki. Az aszkospórák tavasszal szóródnak és fertőzik az az évi leveleket.

            A mezei és a hegyi szil levelein gyakori a Dothidella ulmi (szinonim: Platychora ulmi) tömlősgomba okozta betegség. A tünetek júniustól kezdődően mutatkoznak a levelek színén, kerekded, 0,4-3 mm átmérőjű fekete sztrómák formájában. A betegség következménye a levelek idő előtti sárgulása és lehullása. A lehullt levelekben tavasszal fejlődik ki a közben ezüstös árnyalatúvá vált sztrómák üregeiben az ivaros alak. A kiszóródó aszkospórák fertőzik az új levélzetet.

            A mezei szil levelein más gombás betegségek is megjelenhetnek. Az Erysiphe clandestina okozta lisztharmatbetegség egyes években gyakori. A vegetációs időszak vége felé képez vékony, múlékony lisztharmatbevonatot a levéllemez színén. A sokgazdás Phyllactinia guttata lisztharmatgomba is megjelenhet a szileken, a levelek fonákán okoz lisztharmatbevonatot a nyár végétől. A levelek fodrosodását okozó Taphrina ulmi dérgomba előfordulása ritka.

 Kéregbetegségek

A mezei szil ágain, törzsén számos kéregbetegséget okozó gombafaj ismert. Többségük más lombos fafajokon is előforduló, jórészt gyengültségi jellegű kórokozó. A szilfavész miatt pusztuló és elpusztult ágak kérgében, illetve környezeti hatások (aszály) miatt legyengült fákon jelennek meg. Ilyenek például a Botryosphaeria stevensii (konídiumos alakja a Diplodia mutila), Botryosphaeria dothidea (konídiumos alakja a Fusicoccum aesculi), a Valsa ambiens (konídiumos alakja a Cytospora ambiens) és más Valsa (Cytospora) fajok, a Diaporthe eres (konídiumos alakja a Phomopsis oblonga), a Nectria cinnabarina és mások.

            A foltos kéregelhalást, esetenként évelő rákot okozó Nectria ditissima és Nectria galligena tömlősgombák az erdei fák közül főleg a bükköt betegítik meg, de előfordulhatnak a szileken is. Megemlítjük az USA-ban az amerikai szilen és a bevitt szibériai szilen járványos mértékű ágelhalást okozó Botryodiplodia ulmicola (szinonim: Sphaeropsis ulmicola) konídiumos gombát is, amelynek európai megjelenése sem zárható ki.

 Gyökér- és tőbetegségek

 Gyökér- és tőkorhadást szileken elsősorban a gyűrűs tuskógombák (Armillaria-fajok) okozhatnak, amelyek igen sok fa- és cserjefajt megtámadnak. A fertőzött fák vastagabb gyökerein és gyökfőjénél a gomba zsinórszerű micéliumkötegeit (rizomorfáit) figyelhetjük meg. A kalapos termőtestek ősszel, októberben jelennek meg a beteg fák tövénél, illetve a tuskókon vagy a talajon.

            A Verticillium albootrum és V. dahliae talajlakó, a gyökerek és a tő sebzésein át fertőző konídiumos gombák. Hervadást okoznak különböző lágy szárú és fás növényeken. A beteg növényeknél a szállítóedények elszíneződése tapasztalható (tracheomikózis), akárcsak az Ophiostoma-fajok okozta szilfavész esetében. Mikológiai vizsgálat és a kórokozó kitenyésztése révén lehet a két edénybetegséget elkülöníteni. A verticilliumos hervadás főként csemetéken fordul elő, elsősorban a korábban mezőgazdasági hasznosítású területeken.

            Szileken felléphet még a fitoftórás eredetű gyökérpusztulás is. Európában, ebben a vonatkozásban a Phytophthora inflata és a Phytophthora megasperma fajok előfordulása ismert.

 Törzskorhasztó taplók

 A szileket több különböző, lombos fákon polifág törzs- és tőkorhasztó taplógomba támadhatja meg. Sebzéseken, ágcsonkokon keresztül fertőzik az idős fákat. Hazánkban a következő fajokat figyelték meg szórványosan: bükktapló (Fomes fomentarius), elterülő rozsdástapló (Inonotus obliquus), alma likacsosgomba (Spongipellis spumeus), pisztricgomba (Polyporus squamosus).

2018

2018
Virágos kőris - Fraxinus ornus 2018
2017
A vadalma - Malus sylvestris 2017
2016
A mezei szil - Ulmus minor 2016
2015
Kocsányos tölgy - Quercus robur 2015
2014
Mezei juhar - Acer campestre 2014
2013
Házi berkenye - Sorbus domestica 2013
2012
Zselnicemeggy - Padus avium 2012
2011
Tiszafa - Taxus baccata 2011
2010
Ezüst hárs - Tilia tomentosa 2010
2009
Mézgás éger - Alnus glutinosa 2009
2008
Törékeny fűz - Salix fragilis 2008
2007
Szelídgesztenye - Castanea sativa 2007
2006
Magyar kőris - Fraxinus angustifolia vahl subsp. danubialis pouzar 2006
2005
Közönséges boróka - Juniperus communis 2005
2004
Fekete nyár - Populus nigra 2004
2003
Hegyi juhar - Acer pseudoplatanus 2003
2002
Molyhos tölgyek - Quercus pubescens AGG. 2002
2001
Bibircses nyír - Betula pendula 2001
2000
Barkócaberkenye - Sorbus torminalis 2000
1999
Hegyi szil - Ulmus glabra 1999
1998
Vadkörte - Pyrus pyraster 1998
1997
Kislevelű hárs - Tilia cordata 1997
1996
Madárcseresznye - Cerasus avium 1996




Évek fái