2016 - A mezei szil - Ulmus minor

A mezei szil erdőművelési tulajdonságai

Az alábbi tanulmány az Erdészeti Lapok 2016 szeptemberi lapszámában jelent meg, mely a szövegkapcsolóra kattintva tölthető le pdf. formátumban. 

Dr. habil. Frank Norbert, egyetemi docens, NymE EMK EMEVI

 Rezzent a vén szíl: szisszent, jött a tél;

villám rándult, mint megrántott kötél;

egy percnyi csönd. És bömbölő haragra

fakadt a vihar százezer harangja.”

(Illyés Gyula: A szíl s a szél)

 

A szilek évszázadokon át fontos szerepet töltöttek be az európai kultúrában. Olaszországban, Franciaországban, Angliában a12-13.században az ítélkezéseket szilfák alatt tartották, melyeket a későbbi évszázadokban mint történelmi helyszíneket, ítélkezési helyeket, vagy mint a szabadság szimbólumait tisztelték.

 

Az őskori állattartás, majd állattenyésztés kialakulásával egy időben felismerték, hogy a szilek, különösen a mezei szil alkalmas az állatok táplálására. (A szil levelének tápanyagtartalma nagyon magas, a lucernáénak megfelelő.) Bár az íjak készítésére a tiszafa volt a legalkalmasabb fafaj, számos történeti forrás tesz említést arról, hogy a szilfát is használták e célra. A késői középkorban a lőfegyverek tusát szilből készítették, mivel az jobban elnyelte a fegyver visszarúgását.

            A mezei szil Európában a sík- és dombvidék fája: általában mintegy 600 méter tengerszint feletti magasságig hatol, azonban Svájcban 800, a Földközi-tenger mentén 1000–1200 méter magasságig megtalálható.

            A mintegy 30 méter magasra növő fa törzse hengeres, alacsonyan (a famagasság felét el nem érően) elágazó. Koronája szabad állásban kimondottan terebélyes, állományban azonban túlnyomó részben sátorozó.

            Szabad állásban 20–25 éves kortól kezd teremni (állományban 40 éves kortól várható szórványos, majd később rendszeres magtermés). A termések csírázóképességé gyenge; a szakirodalom szerint általában a gyűjtött magtétel egyharmada csírázik ki. Szélbeporzású fafaj, bár virágzáskor a méhek rendszeresen látogatják. Lependéktermése májusban érik és hullik, a szél terjeszti.

            Csemetetermesztéshez a magvakat érés után (tavasszal) azonnal vetni kell; kelési ideje 15 nap, bár néhány szakirodalomban 2-3 hétre teszik. A mag vetés előtti szikkasztást nem igényel, azonban hosszú tárolás esetén szükség van a szikkasztásra. A külföldi vizsgálatok szerint a vetéshez 18–25 g/m2 vagy 4 g/fm magmennyiség szükséges. A vetés után csak 1-2 milliméteres földréteggel kell takarni, s érdemes ezután nagyon óvatosan (deszkával vagy a lapát hátoldalával) tömöríteni a talajt. Az azonnali öntözés; a folyamatos nedvesen való tartás feltétlenül indokolt.

            Gyakori, hogy a jól beöntözött vetéseket szalmával betakarják, hogy megakadályozzák a vetések túlzott és gyors vízvesztését. A takarást azonban a sziklevelek megjelenése után fokozatosan – 4-5 nap alatt – el kell távolítani. A magvak száraz helyen történő tárolásakor a következő évi vetés előtt 1-2 napos áztatás szükséges. (Egy évig jól tárolható a termése 2–4 °C-on és 10% relatív páratartalomban) Ezermagtömege 6,7–8,2 gramm. Csírázása epigei; csíralevelei fordított tojásdadok.

            A mezei szil június-júliusban gyűjtött zölddugványokkal is szaporítható, sőt a mikroszaporítása is igen sikeres. (A 3-15 milliméter vastag gyökerek alkalmasak gyökérdugványnak.) Az első évben eléri a 25-50 centiméteres magasságot.

            Sarjadzó képessége mind tuskóról, mind gyökfőről igen jó, de a gyökérről csak mérsékelten sarjadzik. A mezei szilnek jellemzően szívgyökérrendszere van. A vékony gyökerek inkább a talajfelszín közelében, míg a vastagabbak mélyebben találhatók. Gyakori, hogy gyökérzete összekapcsolódik a szomszédos fákéval, így közvetlen tápanyagcsere lehetséges a szomszédos egyedek között. (E kapcsolat azonban hátrányos is lehet számára, tekintettel a fertőző betegségekre és a vegyszeres növényvédelemre.)

            Gyors növekedésű fafaj, a 2-3. évtől évente 30-50 centiméteres, 8-10 éves kortól pedig méteres hajtásokat hoz, de a magassági növekedése 60-80 éves korától jelentéktelen. Hosszú életű fafaj, több száz éves példányai is ismertek.

            Növekedése, fejlődése, fatérfogata elmarad a hegyi szilétől, így a mezei szil erdőgazdálkodási, fakereskedelmi jelentősége elenyésző.

            Erdősítésekhez szinte alig használjuk és fásításokban is csak igen ritkán. Erdeinek természetes felújítása során pedig a gazdálkodók nagy része nem foglalkozik e fafaj felújításával, illetve erdőnevelés során annak hosszú távú megtartásával, fenntartásával.

Ausztriában, az erdőgazdálkodó maga dönt arról, hogy mely fafajokat és mikor sarjaztat, és ott gyakori a mezei szil sarjról történő felújítása is. A sarjaztatás nemcsak a sarjeredetű erdők kialakításakor engedélyezett, hanem az ún. középerdő kialakítása és fenntartása esetében is.

            Gyors növekedése és viszonylagos jó várostűrése miatt keresett fafaj a közterületek fásítására. A koronaalakító nyeséseket, és a gyökérzetet érő kisebb sérüléseket egyaránt elviseli. Előnye továbbá a viszonylag csekély mennyiségű és gyorsan bomló avarja. A FAO többek között a Mediterráneumban a legelőfásítások egyik lehetséges fafajaként ajánlja.

2018

2018
Virágos kőris - Fraxinus ornus 2018
2017
A vadalma - Malus sylvestris 2017
2016
A mezei szil - Ulmus minor 2016
2015
Kocsányos tölgy - Quercus robur 2015
2014
Mezei juhar - Acer campestre 2014
2013
Házi berkenye - Sorbus domestica 2013
2012
Zselnicemeggy - Padus avium 2012
2011
Tiszafa - Taxus baccata 2011
2010
Ezüst hárs - Tilia tomentosa 2010
2009
Mézgás éger - Alnus glutinosa 2009
2008
Törékeny fűz - Salix fragilis 2008
2007
Szelídgesztenye - Castanea sativa 2007
2006
Magyar kőris - Fraxinus angustifolia vahl subsp. danubialis pouzar 2006
2005
Közönséges boróka - Juniperus communis 2005
2004
Fekete nyár - Populus nigra 2004
2003
Hegyi juhar - Acer pseudoplatanus 2003
2002
Molyhos tölgyek - Quercus pubescens AGG. 2002
2001
Bibircses nyír - Betula pendula 2001
2000
Barkócaberkenye - Sorbus torminalis 2000
1999
Hegyi szil - Ulmus glabra 1999
1998
Vadkörte - Pyrus pyraster 1998
1997
Kislevelű hárs - Tilia cordata 1997
1996
Madárcseresznye - Cerasus avium 1996




Évek fái