2015 - Kocsányos tölgy - Quercus robur

OEE Sajtóközlemény

kocsányos tölgy a 2015-ös év fája

Budapest, 2015. február 4.


A kocsányos tölgy

Matuzsálemi élettartama, jelentős magassága és törzsátmérője, terebélyes koronája, vastag koronaágai, durván repedezett kérge, kemény és tartós faanyaga, mélyre hatoló gyökérrendszere miatt a kocsányos tölgy a mitológia égi isteneinek (a sémi Él, a görög Zeusz, a latin Jupiter, a germán Thor, Donar, a kelta Taranis) szent fája volt, tekintélyes példányai alatt gyakran mutattak be áldozatokat vagy éppen tartottak rituális szertartásokat. Nem véletlen, hogy Linné 1753-ban megjelent Species Plantarum c. művében a Quercus robur tudományos nevet adta neki, hiszen a latin robur erősséget, keménységet, szilárdságot jelent, amely szavak jól jellemzik e fafaj főbb tulajdonságait. A magyarság is régtől fogva ismeri, honfoglaló eleink az őshazából indulva majd’ végig abban az erdőssztyepp zónában haladtak, amelynek jellemző fafaja maga a kocsányos tölgy. Érdekesség, hogy tölgy szavunkat korábban a nyelvészek uráli, illetve finnugor eredetűnek gondolták, viszont ez a feltevés a későbbiekben megdőlt, s ma inkább oszét (alán) jövevényszónak tartják. Maga a tölgy szó egyébként III. Béla király 1181-ben kelt oklevelében olvasható először.

A kocsányos tölgy 40 méter magasra megnövő fafaj, de korábban ismertek voltak olyan példányai is, amelyek magassága megközelítette az 50 métert. Törzsátmérője szintén tekintélyes nagyságot sugall, a svédországi Kvill községben található Rumskullaeken névre keresztelt egyede 14,75 méter törzskerületű. A legidősebb példányt, amely Dániában Jægerspris Nordskov mellett található pedig 1500–2000 évesre becsülik. Hazánkban nagyméretű példányai már igen megfogyatkoztak, Simonkai Lajos botanikusunk 1871-ben a Szabolcs megyei Halász (ma nagyhalász) községben 30 méter magas, 14 méter törzskerületű példányáról számolt be, a közelmúltban elpusztult Vas megyei Zsennye határában álló fa törzskerülete pedig 10,2 méter volt. A hédervári XV. században épült kis templom mellett díszlő Árpád-fát tartják a legidősebb hazai egyednek, a szakemberek életkorát 700 évre teszik, de érdekességként megemlítendő, hogy a nép ezer évesnek mondja.

Mai elterjedési területe Európa java részét felöleli, az e kontinensen élő 24 tölgyfaj közül a legnagyobb areával rendelkezik. Ezt a jelenlegi elterjedési területet az utolsó jégkorszak után kezdte el meghódítani, az Ibériai-, az Appennin- és a Balkán-félszigeteken található menedékterületekről észak felé a kisemlősök (pl. mókus, pelefajok), a szajkó és vélhetően az ember segítségével nyomult tovább. Ma teljes mértékben meghódította Nagy-Britanniát, elérte a Skandináv-félsziget déli részét, s keleten egészen az Urálig hatolt. Dél-Európában viszont a legdélibb területekről már hiányzik, miként a magashegységek (pl. Alpok, Kárpátok) magasabb régióiból is.

A kocsányos tölgynek jellegzetes, úgynevezett 2/5-ös rügy- és levélállása van. Ez azt jelenti, hogy a hajtástengelyen két fordulat megtétele után jutunk egymással fedésben lévő rügyekhez, illetve levelekhez, miközben 5 rügyet, illetve levelet érintettünk. Ez igazán a magoncoknál szembetűnő, amelyeket felülről nézve úgy látjuk az öt levelüket, hogy azok szabályos csillagot formálnak. (Ez az úgynevezett „erdészcsillag”, amely az erdészek jelképévé vált.) Sajátos a kocsányos tölgy hajtásképzése is. Tavasszal, lombfakadás után a csúcsrügyből szabályos hosszúhajtás szerveződik, amely növekedése május végére, június elejére leáll és csúcsrüggyel zárul. Június vége felé azonban ebből az újonnan képzett csúcsrügyből ismét kihajt, s még ugyanabban az évben még egy hosszúhajtást képez. Keletkezési ideje szerint az erdész szaknyelv ez utóbbi hajtást János napi-hajtásnak nevezi. E szakaszos hajtásképzés eredményezi azt, hogy a tavaszi és a nyáreleji levelek nagyságban, alakban és felépítésben különböznek egymástól, épp ezért is nagyfokú a kocsányos tölgy levélalak-változatossága.

A levelek jellegzetesen tompa karéjúak, oldalanként 4-6 karéjjal. Jó felismerési bélyege e fajnak az, hogy nem csak a karéjokba, hanem az öblökbe is futnak oldalerek, s levele teljes mértékben kopasz. (Ugyan találhatók hazánkban is olyan egyedek, amelyek levélfonákján finom szőrzet fedezhető fel, de vélhetően ez a jellemvonás már hibrideredetre vall.) A cimpás vagy ékvállú leveleknek rövid, rendszerint legfeljebb 1 centiméter hosszúságot elérő levélkocsánya van, amelyből viszont nem eredeztethető a magyar fajnév, hiszen a „kocsányos” a nővirágzat jellegzetessége.

Tipikus egylaki fafaj, azaz porzós és termős virágzatai elkülönülnek, de egy egyeden belül találhatók. A csüngő, kevés virágú porzós füzérek vagy az előző évi vessző vége felé található (úgynevezett halmozott) rügyekből törnek elő többesével, vagy az azévi tavaszi hajtás alsó leveleinek hónaljából egyesével erednek. Termős virágai 4–6-osával hosszú virágzati tengelyen (innen a fajnév!) elszórtan ülnek, nővirágzata az azévi tavaszi hajtás vége felé ered a levelek hónaljából. Makktermésén friss állapotban olajzöld hosszanti sávokat lehet felfedezni.

A sík vidékek jellemző állományalkotó fafaja, a dombvidékeken és főleg a középhegységekben már jóval ritkább, utóbbi helyeken inkább a szélesebb völgyek talpain tenyészik. Azért ragaszkodik az alföldekhez, mert jelentős hőigényét itt kapja meg, az itteni hosszú vegetációs időszak az, amely biztosítja számára a kellő hőmennyiséget. A homoki, lösz- és sziki tölgyesek meghatározó fafaja, az ártéren a magyar kőrissel és a szilfajokkal alkotja a keményfás ligeterdőket, de a gyertyános-kocsányos tölgyesek és a cseres-kocsányos tölgyesek esetében is – mint ahogy a név is mutatja – állományalkotó jelleggel bír. Sajnálatos módon az itt felsorolt természetszerű erdőtársulások területe csökken az utóbbi időszakban, amely részben a termőhelyek átalakulásának, részben a gyorsan növő fafajok (pl. erdei- és feketefenyő, fehér akác, nemes nyárak) kiterjedt ültetésének tudható be. Ugyan dicséretes módon az utóbbi évtizedekben jelentős területeken végeztek kocsányos tölggyel erdőtelepítést, de ezeken – egyelőre – hangsúlyos a kultúr jelleg, ami többek között a soros ültetésben, az elegyfák és a cserjeszint hiányában, a szántás és esetenként a vegyszeres gyomirtás miatti jellegtelen gyepszintben nyilvánul meg. Jelentős feladat hárul a hazai természetvédelemre és erdőkezelőkre, hogy a fenti Natura 2000 élőhelyként is számon tartott természetszerű állományokat a jövő számára megőrizze, s a kultúr kocsányos tölgyeseinket jobb természetességi állapotba, ezáltal ellenállóbbá hozza.

A kocsányos tölgy egyike a legkülönfélébb módon hasznosított fafajainknak. Kemény, szívós fája a hajóépítésnek és a kádáriparnak volt a fontos nyersanyaga, de hidak, zsilipek építésénél, lakóházak és kocsik, valamint asztalosipari termékek, vasúti talpfák készítésénél is főként ezt a faanyagot alkalmazták. Gyalult felületének szép rajzolata van, ez maga a „flóder”. Fája egyébként jobban elviseli a szárazság és nedvesség váltakozásait, mint akármelyik más fafajunk faanyaga, a földben vagy a vízben is nagyon tartós. Makkja évszázadokon keresztül fontos takarmány volt, a sertéseket ősszel és télen az erdei „túrtáplegelőkön” hizlalták fel, hogy aztán különösen ízletes szalonnájukat drága pénzért árulják. Ínséges időkben egyébként a lombját is felhasználták állatok takarmányozására. Magas csersavtartalma miatt korábban a sarjaztatott fiatal kocsányos tölgyesekben dívott a cserkéreg hántás is, kérgéből állították elő a bőrök cserzésére használt tannint. De jelentős exportcikkünk volt az úgynevezett zsíros gubacs is, amely egy gubacsdarázs-faj szúrása nyomán a termős virágzatokon alakul ki, s a legfinomabb cserzőanyag készítésére használták. A leveleken és a termésen kialakuló gubacsokból korábban fekete és lila festéket, valamint tintát is készítettek.

Az alföldi emberhez évszázadokon át szorosan kötődő kocsányos tölgy ma a pannon táj elsorvadó eleme. A korábbi erdőirtások, folyószabályozások és lecsapolások, a síkvidéki termőhelyek megváltoztatása, az intenzív erdőgazdálkodás természetszerű állományainak fogyását okozta, s sajnos alig találni már évszázados matuzsálemeket, roppant méretű óriásokat e fafajból, miként a korábbi tájhasználatot bizonyító fás legelőkből is alig akad már hírmondónak egy-egy terület.

Dr. Bartha Dénes

2019

2019
Sajmeggy - Prunus mahaleb 2019
2018
Virágos kőris 2018
2017
A vadalma - Malus sylvestris 2017
2016
A mezei szil - Ulmus minor 2016
2015
Kocsányos tölgy - Quercus robur 2015
2014
Mezei juhar - Acer campestre 2014
2013
Házi berkenye - Sorbus domestica 2013
2012
Zselnicemeggy - Padus avium 2012
2011
Tiszafa - Taxus baccata 2011
2010
Ezüst hárs - Tilia tomentosa 2010
2009
Mézgás éger - Alnus glutinosa 2009
2008
Törékeny fűz - Salix fragilis 2008
2007
Szelídgesztenye - Castanea sativa 2007
2006
Magyar kőris - Fraxinus angustifolia vahl subsp. danubialis pouzar 2006
2005
Közönséges boróka - Juniperus communis 2005
2004
Fekete nyár - Populus nigra 2004
2003
Hegyi juhar - Acer pseudoplatanus 2003
2002
Molyhos tölgyek - Quercus pubescens AGG. 2002
2001
Bibircses nyír - Betula pendula 2001
2000
Barkócaberkenye - Sorbus torminalis 2000
1999
Hegyi szil - Ulmus glabra 1999
1998
Vadkörte - Pyrus pyraster 1998
1997
Kislevelű hárs - Tilia cordata 1997
1996
Madárcseresznye - Cerasus avium 1996

1996



Évek fái