2015 - Kocsányos tölgy - Quercus robur

Az Erdészeti Lapok 2015. évi januári számában jelent meg a kocsányos tölgy, mint selmecbányai tananyag. - letölthető PDF

A kocsányos tölgy kétszáz évvel ezelőtti tananyagban

Közreadja: Prof. dr. Bartha Dénes

Mint ismeretes, Selmecbányán az Erdészeti Tanintézetben 1809-ben megindított erdészeti felsőoktatás első tanára Heinrich David Wilckens volt. Előadásai alapján 1815-ben Nedeczei Nedeczky Ferenc akkori hallgató német nyelven, Erdészettan címen, öt kötetes kéziratot állított össze, amelyet 1973-ban Zakar János lefordított. E mű második kötete „Az erdészeti növények ismerete” címet viseli, melyben 48 fásszárú növényfaj ismertetését találjuk, köztük másodikként a kocsányos tölgyét. Az alábbi írás jól példázza, hogy kétszáz évvel ezelőtt mennyi ismeret gyűlt össze a fásszárú növényekről, s mit kellett akkor elsajátítani egy hallgatónak. Az ismertetés szakmai korrekción nem esett át, benne terminológiai hibák is megmaradtak.

"Kocsányos tölgy

 Quercus pedunculata

Legtöbbször magánosan, néha azonban kettesével, hármasával álló, hosszú, közös kocsányon ülő, félig zárt termése van, nagy, hosszú, hengerformájú makkal. Szórt állású, rövid nyelű levelekkel, melyeken szabálytalanul egymással szembenálló, lekerekített karéjokat látunk.

Magas, erős, lombhullató fafaj, vastag, vízszintesen szétágazó ágakkal, melyek végein az apróbb elágazások sűrű lombbal fedettek. Az elő- és középhegységekben és síkvidékeken mindenütt előfordul, kivéve a nedves láptalajokat és a száraz, sívó homokot. Legjobban szereti azonban az alacsonyfekvésű, sík vidéket és főleg az alacsony hegységet. A nyugati fekvést előnyben részesíti, de bükkel elvegyülve megél az északi oldalon is. A mély, nyirkos, durvaszemcséjű vagy köves talajt, de főleg az agyagos, televényes talajt szereti. Ilyen termőhelyen megnő 160–180 láb magasra és törzsének vastagsága eléri a 6–8 lábat. Ezeken a helyeken kétszáz éves korában éri el teljes kifejlődését. Rendszerint azonban csak 100–140 láb magasra nő és törzsének átmérője 4–5 lábnál nem nagyobb, eléri azonban a 400–600 éves kort. Rosszminőségű, csekély termőrétegű talajban azonban alacsony, silány fává nő. Rendszerint erős karógyökere van, ami 2–5 felé ágazik el, és néha 6–8 láb mélyre hatol a talajba. A karógyökérből ágaznak ki az oldalgyökerek, amelyek a mélybe hatolnak és 12–16 láb messzeségbe elnyúlnak. Törzse gyakran 90–140 láb magas, vastag, hengeres, a korona közelében kissé elvékonyodó. Koronája szétterülő, vastag ágakból áll, vízszintesen szétterülő oldalágakkal, melyek sűrűn egymás mellett állnak, és amelyek különösen a végeiken dús lombot hordanak. Kérge fiatal korában szürkészöld, sima és vékony, később azonban, különösen a déli oldalon vörösbarnává válik és öreg korára sötétbarna színűvé lesz. Legtöbbször szürke vagy fehér ragyás moha fedi. A kéreg idősebb korban mindjobban felrepedezik, vastagszik és belül vörösbarna színű lesz. Lombozata április második felében hajt ki, de teljes lombozata május elejére fejlődik ki. Levelei szórt állásban, csavarvonalban ülnek az ágakon, a levelek nyele nagyon rövid, az ágak végén majdnem nyélnélküliek. A levelek nagyok, hosszúkásak, tojásdadok, lekerekítettek és szabálytalanul, egymással szemben álló tagolásokkal vannak ellátva, a tagolások lekerekített karéjok. Fiatal törzseken, különösen a törzshajtásokon, nem ritkán elérik az egy láb hosszúságot is. A levelek ősszel, október végén elhervadnak, és novemberben lehullnak.

A tölgy levelei azonban, különösen a fiatal fákon, elszáradva, sokszor a fán maradnak egész télen át. A kocsányos tölgy tökéletlen hímnős fa, vagy, ahogy ma mondjuk, egylaki, melynek virágai lombfakadás után, április utolsó felében és május elején nyílnak. A hímvirágok az előző évi hajtásokon ülnek sűrű csomókban, a csúcsrügyek tövében, mint sárgászöld, fonalszerű, hosszúra nyúlt, laza barkák. A nővirágok a hímvirágok fölött találhatók, a fiatal hajtások csúcsain, a levelek tengelyében, mint vörös színű rügyek, egy levélből álló saját burokkal, alsóállású magházzal. A nővirágok leginkább egyesével vagy kettesével állnak, néha azonban hármat is találunk belőlük egy hosszú, közös kocsányon.

A virágok, megtermékenyülés után, alacsony, szemölcsös, pikkelyes, finoman szőrös, elfásodott terméseket hoznak, a velük együtt fejlődő elfásodott kupaccsal. Ez a termés rendszerint egyesével, néha kettesével, ritkán hármasával ül az 1–1½ hüvelyk hosszú, közös kocsányon. Ezt a hengeres, hegyes csúcsban végződő termést makknak nevezzük. A makk kezdetben világoszöld színű, fényes és sima. Szeptember végére, október közepére azonban megbarnul, kihullik a kupacsból és a földre esve, ha ott a talaj eléggé védett és árnyékos, a következő év májusában kikel. A csírázó tölgymakk zöldes-piros színű sziklevelei feltűnőek. A csírázó makk mindjárt kezdetben, aránylag hosszú és erős szívgyökeret növeszt a talajba. Szélnek kitett keleti, de főleg északi fekvésű talajban a makk rendszerint elpusztul a hideg miatt, de főleg a kései, éjjeli fagyok következtében.

A csírázó újulatnak szüksége van tehát az anyafa vagy más erdei fák védelmére, de néha a talajt borító fű is elegendő védelmet nyújt. Ha azonban a gyepszőnyeg túl tömött, akkor az a makkot megfojtja. A tölgyújulatnak erre a védelemre legfeljebb három évig van szüksége, mert ha az árnyék tovább tart és túl erős, akkor a fiatal növények nem növekszenek, elsárgulnak, betegek lesznek. A tölgycsemeték lassan nőnek a magasba. A csemetéket megfelelő elővigyázattal sikeresen lehet átültetni. A fiatal kocsányos tölgyek, különösen zárt állásban, csak ötvenedik életévük után hoznak magot. A magvak termékenysége a fa korával együtt nő. Ámbár a tölgyek majdnem minden évben virágoznak, mégis, különösen hegyvidéken, csak minden negyedik, ötödik vagy hatodik évben hoznak gazdag termést. Ha a kocsányos tölgyet hatvanadik életéve előtt, közvetlenül a föld felszíne fölött levágjuk, a tuskó lassú növekedésű sarjakat hoz. Ha túl fiatal tölgyet vágunk le ilyen módon, akkor annak sarja megnő ugyan elég magas fává, de karógyökere gyenge marad. Említésre méltó, hogy a 8–12 éves tuskósarj képes magot hozni.

Ha a kocsányos tölgynek csak a csúcsát vágjuk le, akkor a csonk új ágakat hajt, amelyek gyorsabban nőnek és nagyon szétterülnek.

A kocsányos tölgy fája fiatal korában fehér, és fiatal hajtásainál, az ág tengelyére merőleges keresztmetszetben ötszögletű belet mutat. Idősebb korban fája megbarnul, nehéz, kemény, szilárd, szívós, rövid-finom rostú, jól hasadó és hasítható lesz. Saját súlyánál fogva azonban könnyen elhajlik. Az évgyűrűk közt a rostedények világosan felismerhetőek, és ha a kocsányos tölgy fáját hosszában gyalulják, a gyalult felület húrmetszetes rajzolatot (flóder) mutat.

A kocsányos tölgynek megvan az a jó tulajdonsága, hogy hosszában elvágva a rostok mentén válik el, tehát jól hasad. Idős korában felülről lefelé kezd pusztulni, a csúcsa elszárad, ágai görcsösek lesznek, végükön lecsonkulnak és lombjukat vesztik. Kérge fellazul, lehámlik. A kocsányos tölgy élete folyamán rendszerint betegségekben szenved, ami a gombák, különösen a tölgyet károsító lemezes és csöves gombák megjelenésében mutatkozik meg. Ilyenek még a rák, a csúcsszáradás és a gesztkorhadás, amelyek a fát pusztítják. A hidegtől is sokat szenved a kocsányos tölgy és ez az oka annak, hogy hegyvidékeken nem jól tenyészik. Hideg teleken gyakran felreped, fagyléces lesz. A rügyek, levelek, virágok, a termés és a csírázó magvak, sőt a fiatal csemeték is sokat szenvednek a kései fagyoktól. Érdekes azonban, hogy a fiatal újulat ellenállóbbnak bizonyul, mint az idősebb. A csírázó újulatnál ugyanis rendszerint csak az érzékeny sziklevelek fagynak el, amelyek helyett később, a második növekedési periódus idején, János nap táján (Szent Iván napja, nyári napforduló) új hajtások nőnek, az idősebb fácskák azonban teljesen elpusztulnak. Nem kevésbé károsítják a kocsányos tölgyet a bogarak és a lepkék, azonkívül főleg néhány gubacsdarázs faj, melyeknek szúrása nyomán a leveleken, a fiatal hajtásokon és termőrügyeken kerek kinövések keletkeznek, melyeket gubacsoknak nevezünk. Ilyen kinövések keletkeznek a kupacson is, ezek a makk-gubacsok. A fiatal kocsányos tölgyeknél, lenn a gyökereknél, szintén keletkeznek ilyenek, minek következtében a fiatal csemeték néha ezerszámra pusztulnak el. Általában gyakran meghiúsítják a gazdag makktermést a virágzás idején beálló tartós esők, a hosszantartó szárazság, a kései fagyok és a különféle károsító rovarok. Tartós esők vagy aszályos időszakok még János nap után is tönkre tudják tenni a termést.

A kocsányos tölgy makkja sok emlősállatnak is kedvelt tápláléka, így különösen a vaddisznónak, a mókusnak és az egereknek. A tölgy újulatot a szarvas is előszeretettel károsítja, de sok kárt tesznek benne az őzek, a vaddisznók és az egerek is. Külön említést érdemel az a tapasztalat, hogy a fákba, de különösen a kocsányos tölgybe előszeretettel csap bele a villám.

A kocsányos tölgy egyike a leghasznosabb erdei fáknak. Kemény, tartós fája jobban elviseli a szárazság és nedvesség váltakozásait, mint akármelyik más erdei fa. A földben vagy a vízben nagyon tartós. Vízben megfeketedik és kőkemény lesz. Az időjárás viszontagságainak nagyon ellenáll. Ezért a kocsányos tölgy szolgáltatja a legjobb épület-, gép- és szerfát. De épületeknél tartógerendának nem alkalmas, mert a saját súlya alatt is lehajlik. Az ácsok is nehezen boldogulnak vele, ha hosszában akarják elvágni, mert rostosan válik el. Kocsigyártók és asztalosok minden más fánál jobban kedvelik. Mégpedig a kocsigyártók jól hasadó és hasítható tulajdonsága miatt, míg az asztalosok a váltakozó, szárazság-nedvesség tűrése miatt, valamint gyalult felületének szép rajzolata, a „flóder” miatt. Tűzifának viszont nem alkalmas, mert gyenge lángot ad, sistereg és pattog, füstje pedig kellemetlen, maró. A fiatalabb példányok jobb tűzifát szolgáltatnak, mint az idősek. A kocsányos tölgynek a szene is rossz, ez is pattog és sistereg, gyenge hőt ad és könnyen kialszik. A fiatal fák szene azonban lényegesen jobb, úgy hogy a kovácsmesterek majdnem a bükkfaszénnel tartják egyenértékűnek. A tölgy kérge, különösen a húsz–negyven éves fáké, valamint a rajta lévő gubacsok a legjobb cserzőanyagot szolgáltatják a tímároknak. A gubacsból fekete és lila festéket, valamint tintát készítenek, taplóját pedig tűzcsiholásra használják."