A vadalma termőhelyi igénye

Az alábbi tanulmány az Erdészeti Lapok 2017 májusi lapszámában jelent meg, mely a szövegkapcsolóra kattintva tölthető le pdf. formátumban.

A vadalma (Malus sylvestris) termőhelyi igénye

Gombási Mónika – erdőmérnök-hallgató, SOE EMK

Európai elterjedésű fafaj, amely északon a Skandináv-félsziget déli részéig terjed, nyugaton elér az Atlanti-óceánig, és megtaláljuk a Brit-szigeteken is. Keleten követi a Volga vonalát, déli elterjedése pedig szórványos. Az Ibériai-félsziget északi részén még összefüggő elterjedéssel rendelkezik, délebbre már csak szigetszerű előfordulásai vannak.

Hazánkban sík-, domb- és hegyvidékeken egyaránt megtalálható, a Duna–Tisza közén és a Tiszántúlon ritkább az előfordulása. Megritkult fafajunk sok helyről visszaszorult, elterjedési területein belül pedig szórványos az előfordulása. Egyedei főként szálanként találhatóak meg, egymástól izolálódva. Megritkulásának oka elsősorban élőhelyének beszűkülése. Nemcsak a vadalma, de a történelmi hazai almagyümölcsfajták termőhelye is az időszakos elárasztást kapó ártéri termőhelyek, melyek területe egyrészt az ármentesítés következtében csökkent, másrészt az ottani társulásokat sok helyütt más kultúrtársulások váltották fel.

Magyarországon 138 erdőrészletben találjuk meg a fafajt 5% feletti elegyarányban összesen 520,6 hektáron (ezen erdőrészletek összes területe), melyből a vadalma elegyarány szerinti, koronavetülettel arányos területe 31,6 ha. Legnagyobb kiterjedésben a Tolnai-hegyhát és Szekszárdi-dombvidéken (8,7 ha), a Belső-Somogyi-homokvidéken (3,6 ha), a Körös–Maros-közén (2,0 ha), a Nyugat-Zselicben (1,9 ha) és a Bükkben (1,8 ha) található meg.

Elegyfafaj lévén jóval nagyobb azon erdőrészletek száma, ahol 5%-nál kisebb elegyarányban fordul elő. Ezek az erdőrészletek összesen 11 903,9 hektárt tesznek ki, és elhelyezkedésüket tekintve szinte valamennyi erdészeti tájunkat magukba foglalják.

Termőhelyi igénye

Mérsékelten melegigényes fafaj. Az árnyalást kismértékben eltűri, de jobban kedveli a laza záródású lombkoronaszinttel rendelkező erdőket, az erdőszéleket, felritkult állományrészeket. A talajigény szempontjából a semleges kémhatású, jó vízellátottságú, tápanyagban gazdag talajokat kedveli.

Klímaigénye

A vadalmát a bükkös klímában hőigénye miatt alig találjuk meg. E fafajt tartalmazó erdőrészletek csupán 2,3%-a található a bükkös klímában, 5%-nál nagyobb elegyarányban pedig egyáltalán nem fordul elő ebben a klímában.

Azok az erdőrészletek, amelyekben a vadalma elegyaránya 5%-nál kisebb, 57,9%-ban a gyertyános-tölgyes klímába, 24 %-ban kocsánytalan tölgyes, illetve cseres klímába és 15,8%-ban erdőssztyeppklímába tartoznak.

5%-nál nagyobb elegyarány esetén az előfordulási területeinek majdnem fele a kocsánytalan tölgyes, illetve cseres klímában (47,6%) található, 38,6%-a pedig a gyertyános-tölgyes klímában. Területeinek kevesebb mint egyhatod része (13,8%) található csak az erdőssztyeppklímában. Ebben a klímában – ahol az évi relatív páratartalom júliusi 14 órai átlaga 50% alatt van, és az évi csapadékmennyiség 550–600 mm – a vadalma akkor találja meg a számára kedvező feltételeket, ha van többletvízhatás. Tehát a hidrológiai tényezők válnak meghatározóvá.

Hidrológiai igénye

Az üde, jó vízellátottságú talajokat kedveli, így amennyiben a csapadék nem biztosítja számára a megfelelő vízmennyiséget, igényli a többletvizet.

Vadalmát tartalmazó erdőrészletekben mind a hét hidrológiai kategóriával találkozhatunk. Legnagyobb arányban többletvízhatástól független területek vannak 61,7%-kal, és így közel 40%-ban érvényesül többletvízhatás. Meghatározó az időszakos vízhatás 28,7%-kal, kisebb jelentőségűek az állandó vízhatású (6,7%) és a változó vízellátású (1,3%) hidrológiai kategóriák. A többi hidrológiai kategória aránya nem éri el az 1%-ot.

5%-ot meghaladó elegyaránya esetén területeinek 75,3%-a található többletvízhatástól független területen, ahol kizárólag csapadékból kell fedeznie vízszükségletét. Ezek a területek nagyrészt a gyertyános-tölgyes és a kocsánytalan tölgyes, illetve cseres klímában helyezkednek el. Területeinek egynegyed részén érvényesül valamilyen többletvízhatás. Közel 15%-ban találjuk meg az időszakos vízhatású, és ~10%-ban a változó vízellátású területeken. Kevesebb mint 1%-ot tesznek ki a szivárgó vizű és az állandó vízhatású területek. Felszínig nedves és vízborított területeken a magas talajvízszint a talaj levegőtlenségét (és ezáltal a gyökérzet számára oxigénhiányt) okozza, így ezek a területek nem biztosítanak megfelelő életfeltételeket a fafaj számára.

Az időszakos vízhatás kedvező feltételeket nyújt a növekedéséhez, így nem véletlen, hogy a második legnagyobb területarányt ez a hidrológiai kategória teszi ki mind az 5% feletti, mind az az alatti elegyarány esetén. Időszakos vízhatás mellett humuszos homoktalajon, nyers öntéstalajon, humuszos öntéstalajon, lejtőhordalék-talajon, agyagbemosódásos barna erdőtalajon, pszeudoglejes barna erdőtalajon, barnaföldön, rozsdabarna erdőtalajon, kovárványos barna erdőtalajon, réti csernozjomon, réti szolonyecen, sztyeppesedő réti szolonyecen, típusos réti talajon, szolonyeces réti talajon, öntésréti talajon, lápos réti talajon, síkláptalajon, réti erdőtalajon, öntéserdőtalajon és lejtőhordalék-erdőtalajon találunk vadalmát.

Változó vízellátású hidrológia esetében a vízháztartás szélsőséges. Ezzel a hidrológiával a pszeudoglejes barna erdőtalajok és a cseri talajok, szikesek és réti talajok jellemezhetők. A vadalma esetében ezek közül a típusos réti talaj (5%-os elegyarány felett), illetve a pszeudoglejes barna erdőtalaj (5%-os elegyarány alatt) adja a legnagyobb területet változó vízhatás mellett. Ezenkívül nyers öntéstalajon, humuszos öntéstalajon, cseri talajon, réti csernozjomon, réti szolonyec talajon, sztyeppesedő réti szolonyecen, szolonyeces réti talajon, öntésréti talajon, réti erdőtalajon, öntéserdőtalajon találkozhatunk még változó vízhatással a fafaj esetében.

Az állandó vízhatású területeken jellemző genetikai talajtípusok a nyers öntéstalaj, humuszos öntéstalaj, lejtőhordalék-talaj, barnaföld, rozsdabarna erdőtalaj, típusos réti talaj, öntésréti talaj, lápos réti talaj, síkláptalaj, réti erdőtalaj, öntéserdőtalaj és lejtőhordalék-erdőtalaj.

Talajigénye

A váztalajoktól kezdve a mocsári és ártéri erdőtalajokig megél, jól alkalmazkodik a különböző talajadottságokhoz. Legnagyobb arányban a barna erdőtalajokon – főként többletvízhatástól független termőhelyi viszonyok mellett – fordul elő. Közel azonos arányban (~10%) találjuk lejtőhordalék- és öntéstalajokon, mocsári és ártéri erdőtalajokon, réti talajokon, valamint kőzethatású talajokon.

Megtaláljuk törmelék, durva homok, homok, homokos vályog, vályog, agyagos vályog, agyag, agyagos homok, nehéz agyag fizikai talajféleségen, az igen sekély termőréteg- vastagságtól az igen mélyig. Legnagyobb arányban vályog fizikai talajféleség és középmély termőréteg-vastagság jellemző azokra a talajokra, amelyeken a fafaj előfordul.

A következőkben az az öt genetikai talajtípus és az ezekhez kapcsolódó termőhelytípus-változatok kerülnek tárgyalásra, amelyeken a vadalma 5%-ot meghaladó elegyarányban-legnagyobb arányban előfordul.

21 genetikai talajtípus közül a karbonátmaradványos barna erdőtalaj a legmeghatározóbb talajtípus a fafaj szempontjából 24,6 %-kal; bár számára nem a legkedvezőbb. Ezek a talajok kedvező vízgazdálkodásúak, mégis hamar kiszáradnak. A kilúgozási és felhalmozódási szint vízkapacitása közel azonos, kiszáradása egyenletes. Mivel az előbb említett két szint együttes vastagsága általában nem nagy, a kedvező vízgazdálkodású réteg nem túl mély. Tápanyag-gazdálkodása kedvező, közepes nitrogén- és foszfortartalom, valamint jó káliumellátottság jellemzi. Termőhelytípus-változataira kocsánytalan tölgyes, illetve cseres klíma, többletvízhatástól független hidrológia, homokos vályog/vályog fizikai talajféleség és sekély/középmély/mély termőréteg-vastagság jellemző. Ezek a területek Külső-Somogyban és a Tolnai-hegyhát, valamint a Szekszárdi-dombvidéken találhatók.

A Belső-Somogyi-homokvidéken, a Heves-Borsodi-dombságon, a Tolnai-hegyhát és Szekszárdi-dombvidéken, a Kanizsai-homokvidéken, a Dráva menti síkságon és a Súri-Bakonyalján rozsdabarna erdőtalajon (13,9%-kal), mindhárom – korábban említett – klímában, többletvízhatástól független/időszakos vízhatású hidrológiai kategória mellett homok/homokos vályog fizikai talajféleségen, mély termőréteg-vastagság mellett találjuk meg a fafajt. A rozsdabarna erdőtalajok jó vízvezető és gyenge víztartó képességgel rendelkeznek, emiatt a termőhely vízgazdálkodását nagyban befolyásolja a klíma. Nyári aszály idején a talaj felső 60–80 cm-es rétege teljesen kiszáradhat. Tápanyag-szolgáltató képességük gyenge.

Nagy jelentősége van a barnaföldnek (Ramann-féle barna erdőtalaj), melyen a fafaj előfordulási aránya 10,5%. A barnaföldek kedvező vízgazdálkodásúak, közepes vízáteresztő és jó víztartó képességgel rendelkeznek. Tápanyag-ellátottságuk szintén kedvező, a nem erodált szelvényekben a nitrogén- és foszfortartalom közepes, a káliumellátottság pedig jó. E talajhoz kapcsolódó termőhelytípus-változatok az alábbiak: gyertyános-tölgyes/kocsánytalan tölgyes, illetve cseres klíma, többletvízhatástól független hidrológia, homokos vályog/vályog/agyagos vályog fizikai talajféleség és sekély/középmély/mély termőréteg-vastagság. Ezeken a termőhelytípus-változatokon a Bükkalja, Külső-Somogy, a Cserehát, a Kelet-Zalai-löszvidék, a Nyugat-Zselic, a Marcali-hát, a Heves–Borsodi-dombság, a Mátra, a Pilis–Budai-hegység és a Mecsek erdészeti tájon, illetve tájrészletben találkozunk a vadalmával.

8,3%-kal a típusos réti talaj szintén meghatározó genetikai talajtípus, amelyen a fafaj jelen van a Körös–Maros-közén, a Mosoni-síkságon, a Dráva menti síkságon, a Bodrogközben, a Pápa–Devecseri-síkságon, a Balatoni-medencében és a Fertő–Hanság-medencében, mindhárom klímában, többletvízhatástól független/változó vízellátású/időszakos vízhatású/állandó vízhatású hidrológiai kategória mellett, homok/homokos vályog/vályog/agyag/nehéz agyag fizikai talajféleségen, sekély/középmély/mély/igen mély termőréteg-vastagsággal. A típusos réti talajok vízgazdálkodása kedvezőnek mondható egyes évek tavaszi – túlságosan nedves – időszakától eltekintve. A nedves állapot elmúltával a talaj általában biztosít annyi nedvességet a rajta élő növényzet számára, hogy át tudja vészelni a száraz időszakot. Tápanyag-gazdálkodásuk közepes. Tavasszal kevés a növények számára felvehető nitrogén.

A Cserehát, a Heves–Borsodi-dombság, a Göcseji-dombság, a Kerka–Mura-sík és a Pápai-Bakonyalja erdészeti tájon, illetve tájrészletben gyertyános-tölgyes/kocsánytalan tölgyes, illetve cseres klímában, többletvízhatástól független/változó vízellátású hidrológiai kategória mellett, homokos vályog/vályog/agyag fizikai talajféleségű, középmély/mély termőréteg-vastagsággal rendelkező pszeudoglejes barna erdőtalajon 6,3%-ban található meg a vadalma. Ezek a talajok kedvezőtlen vízgazdálkodásúak. A felhalmozódási szint és az alatta fekvő rétegek duzzadóképessége az év nagy részében elzárja a pórusokat, ezáltal a talaj levegőtlenségét okozzák. A pórusviszonyok kedvezőtlenek, kicsi az összporozitás. Tápanyag-gazdálkodásuk is kedvezőtlen, a nitrogén felhalmozódása kismértékű, a foszfortartalom szintén alacsony, és a káliumtartalom sem mindig kielégítő.

Azokban az erdőrészletekben, amelyekben a vadalma 5%-nál kisebb elegyaránnyal rendelkezik, a legmeghatározóbb talajtípusok a barnaföld (17,7%), a rozsdabarna erdőtalaj (12,5%), az agyagbemosódásos barna erdőtalaj (12,0%), a humuszos öntéstalaj (11,5%) és a réti talaj (6,4%).

Összefoglalás

A vadalma széles termőhelyi spektrummal rendelkezik, jól alkalmazkodik a különböző klimatikus, hidrológiai és talajadottságokhoz. Eredeti termőhelye ugyan az ártéri termőhelyek, de látható, hogy számos termőhelytípus-változaton megtaláljuk a fafajt. Dekoratív és hasznos elegyfajunk, termése a madarak és a nagyvad számára ízletes táplálék. Mind az ártéri, mind más, számára kedvező termőhelyen ültetése javasolt lenne.

Felhasznált irodalom



 

[2] Az Erdészeti Adattár 2016-os adatai alapján.

 

[3] Az Erdészeti Adattár 2016-os adatai alapján.

[4] Az Erdészeti Adattár 2016-os adatai alapján.

[5] Az Erdészeti Adattár 2016-os adatai alapján vadalmafafajra szűrve.

Szavazzon az ÉV FÁJA 2018-ra!
Virágos kőris (Fraxinus ornus)

Ökológiai szempontból egyre nagyobb figyelmet kap (pl. a feketefenyő tömeges pusztulása miatt), e mellett kertészeti szerepe is jelentős. Sajnálatosan a gyomfa-szemléletünk továbbra is él, így kevésbé becsüljük ezt a fafajt.

Fehér fűz (Salix alba)

Az árterek vízháztartásának romlása miatt sok helyen pusztulnak állományai, nemesített fajtái visszaszorították az alapfajt. A múltat idéző fejesfa üzemmódban kezelt botoló füzesek eltűnőben vannak, holott tájképi szerepük is kiemelkedő.

Rezgő nyár (Populus tremula)

Hegy- és dombvidékeink jellemző pionír fafaja, fontos szerepe van az erodált, lepusztult talajok újraerdősülésében. Tarra vágott területeken tömegesen verődhet fel, ezért igyekeznek vissza-szorítani. Elegáns megjelenésével növeli erdeink esztétikai értékét.

Már szavaztam, tovább az oldalra >>